Nem mindennapi rendőri akció a Balatonnál – képek

Nem mindennapi rendőri akció a Balatonnál – képek

A neki felróható bűncselekmények mellett a jogsértéseket is halmozta az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült. Végül útzár alkalmazásával, több rendőri egység közös munkájával fogták el Balatonvilágos térségében.

2026. július 19-én hajnalban a székesfehérvári rendőrök egy Peugeot személygépkocsira figyeltek fel, amely a Horváth István út és a Széchenyi utca kereszteződésében lassítás nélkül, az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utasítását figyelmen kívül hagyva, nagy sebességgel hajtott át.

A rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával megkísérelték megállítani a járművet, a sofőr azonban nem tett eleget a rendőri felszólításnak, hanem tovább gyorsított. Menekülése Székesfehérvárról az M7-es autópályára vezetett, ahol többször is megtévesztő manővereket hajtott végre annak érdekében, hogy lerázza az őt követő rendőri egységeket.

A menekülés a rendőrségi beszámoló szerint Balatonvilágos térségében ért véget. Az enyingi, polgárdi és székesfehérvári rendőrök összehangolt intézkedésének eredményeként a 7116-os úton teljesen elzárták a menekülő útvonalát, és megállásra kényszerítették a gépkocsit. A 26 éves férfit testi kényszer alkalmazásával elfogták és megbilincselték. Az intézkedés során sem személyi sérülés, sem anyagi kár nem keletkezett.

Forrás: police.hu

Forrás: police.hu
Az igazoltatás során megállapították, hogy az ukrán állampolgár soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, a vezetés előtt alkoholt fogyasztott, továbbá a gépkocsit a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül használta. Az is kiderült, hogy a járműre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást sem kötöttek.

A férfit a rendőrök elfogták, őrizetbe vették, majd a Székesfehérvári Rendőrkapitányság fogdájába szállították. Kezdeményezik a letartóztatását. A közúti veszélyeztetés gyanújával összefüggő körülményeket a rendőrség tovább vizsgálja.

Az eljárás során megállapított bűncselekmények:

  • ittas járművezetés,
  • Hírdetés

  • jármű önkényes elvétele.
  • Megállapított szabálysértések:

  • engedély nélküli járművezetés,
  • elsőbbségadási kötelezettség elmulasztása,
  • rendőri jelzés figyelmen kívül hagyása,
  • irányjelzés sorozatos elmulasztása,
  • jobbra tartási kötelezettség megsértése,
  • kanyarodási szabályok megsértése,
  • kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás hiánya.
  • A sofőrre jelentős jogkövetkezmények várnak mind szabálysértési, mind büntetőeljárás keretein belül – derül ki a rendőrségi összefoglalóból, amely szerint egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »