Nem mindenkinek tetszik a zsidóbérenc fősodrat: palesztinbarát demonstráció állította le egy kicsit a Jew York Timest

Tüntetők elfoglalták a The New York Times (NYT) című amerikai napilap székházának előterét csütörtökön, és azonnali tűzszünetet követeltek Izrael és a Hamász között, azzal vádolva a médiát, hogy elfogult Izrael irányába.

Manhattan belvárosában az utóbbi időben megszaporodtak az esti órákban tartott, az izraeli támadásokat bíráló tüntetések. Helyi idő szerint csütörtökön nagyjából délután 5 órakor a magát Writers Blocnak nevező csoport tagjai által vezetett tüntetők kisebb csoportja elfoglalta a NYT előterét, ahol transzparensekkel követeltek tűzszünetet.

Körülbelül egy órán át tartózkodtak a helyszínen, felolvasták több ezer palesztin nevét, köztük majdnem negyven újságíróét, akik a harcokban életüket vesztették. Ezután szétszórták a Timest kifigurázó gunyoros folyóirat, a The New York War Crimes számait, amelyben népirtásban való bűnrészességgel vádolták meg a médiát, és felszólították a lap szerkesztőbizottságát, hogy nyilvánosan kérjenek tűzszünetet.

A helyszínen készült fotókból kiderül, hogy a székház ajtajaira a hazugság szót festették. A lap vállalati biztonságért felelős vezetője a személyzetnek küldött e-mailjében a tüntetést békésnek nevezte, kiemelve, hogy a bejáratok nincsenek lezárva.

Hírdetés

A megmozdulást megelőzően New York-i diákok az utcára vonultak a palesztinok támogatásáért, néhányan hosszú időre ott is maradtak, megzavarva Manhattan közlekedését a csúcsforgalom idején.

New Yorkban egyre több a hasonló jellegű tüntetés, hogy felhívják a figyelmet az izraeli-palesztin konfliktus áldozatainak egyre növekvő számára. Egy héttel ezelőtt több száz ember bevonult a New York-i főpályaudvarra, csúcsidőben lezárva az ingázók által használt csomópontot, és föllógatták azonnali tűzszünetet követelő transzparenseiket. Kedden pedig a Jewish Voice for Peace nevű szervezet és több aktivista rövid időre elfoglalta a Szabadság-szobrot.

A fegyveres konfliktus kezdete óta több mint tízezer ember halt meg a Gázai övezetben, melyet a Hamász október 7-ei mészárlása indított el, amikor legalább 1400 izraeli életét kioltották.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »