Nem mindenkinek lesz ingyenes az erdőhasználat

Nem mindenkinek lesz ingyenes az erdőhasználat

Nem járhatják ingyen az erdőket Veszprém és Fejér megyében a nevezési díjas teljesítménytúrák résztvevői. A szervezőktől bérleti díjat kérnek tömegrendezvények esetén az erdőgazdaságok. A természetjárók szerint az okoz gondot, hogy az idei túrákat már akár hónapokkal korábban meghirdették, ráadásul a várható létszámot előre le kell adniuk, és fizetniük is a rendezvény előtt kell.

A hatályos erdőtörvény szerint az erdőt mindenki szabadon, és ingyen használhatja. Vagyis a kiránduló családok, osztályok, gombaszedők a jövőben is ingyen járhatják az erdőket. Azoknak viszont, akik tömegeket visznek az erdőkbe és ezért pénzt is kérnek a résztvevőktől, előre be kell jelenteniük a rendezvényüket, engedélyt kell kérniük és bérleti díjat kell fizetniük az érintett erdőgazdaságoknak – egyelőre csak Veszprém és Fejér megyében.

„Nagyon sok rendezés van a megye területén, nagyon kedvelt egyébként mások számára is, tehát nem csak a megyei szervezők számára. És az erdőgazdaság úgy döntött, hogy hát mint bérleti díj, de igazából jobb ha úgy használjuk, hogy erdőhasználati díj, kiveti előre. Egyértelművé tette, hogy mindenkinek fizetni kell 100 főig 10 ezer, 100 fő fölött 20 ezer forintot. Csak ezzel az a probléma, hogy nem tudjuk előre, hogy hányan lesznek” – mutatott rá Mag Éva, a Veszprém Megyei Természetjárók Szövetségének elnöke.

Hírdetés

A megyei természetjáró szövetség szerint könnyebben kezelnék a helyzetet, ha előre egyeztettek volna velük. „Az is gond, hogy nem tudtuk előre. Mivel novemberben jelent meg ez a Veszprémi Verga Erdőgazdaság honlapján, a nevezési díjakba nem tudták beépíteni a szervezők” – tette hozzá Mag Éva.

A rendezvényeket, túrákat, versenyeket pedig már meghirdették. Ezért most azt kérik az erdőgazdaságoktól, hogyha nem engednek az erdőhasználati díjból, akkor a befizetett összegeket legalább fordítsák a túraútvonalakra.

A VERGA Zrt. megkeresésünkre azt írta, a beruházásokkal az utóbbi években jelentősen megnőtt a turisták száma és mivel az erődgazdaság területén aktív lőterek is vannak, a látogatók irányítása az ő biztonságuk miatt fontos. Fizetni pedig csak azoknak kell az erdőhasználatért, akik maguk is részvételi díjat szednek a túrázóktól. Ennek a díjnak az összege létszámtól és az igénybe vett erdőterület nagyságától függően 10-60 ezer forintig terjed.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »