Nem minden baleset: új kurzussal készülnek a mentősök a nők elleni erőszak felismerésére

Nem minden baleset: új kurzussal készülnek a mentősök a nők elleni erőszak felismerésére

Egy zúzódás a csuklón, pár karmolás, vagy egy hirtelen, ok nélküli riadtság – apróságnak tűnhetnek, mégis életmentő jelek lehetnek. Sok nő számára a bántalmazás a saját otthonában kezdődik, és a mentősök gyakran az elsők, akik szembesülnek vele. A ZaMED mentőszolgálat éppen ezért ma, a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napján indítja el új, hiánypótló képzésének regisztrációját.

A családon belüli és nemi alapú erőszak jelei sokszor balesetnek álcázva jelennek meg. A háttérben azonban gyakran egy agresszív partner vagy más családtag áll. A ZaMED új oktatási programjának célja, hogy a mentődolgozók biztosan felismerjék ezeket a jeleket, és tudják, hogyan kell hatékonyan és biztonságosan reagálni.

Az országban elsőként induló kurzus januártól a komáromi ZaMED Tréningközpontban lesz elérhető. Bármely szlovákiai mentőszolgálat munkatársai jelentkezhetnek, sőt öt résztvevő teljesen ingyen vehet részt a képzésen.

„A mentősök sokszor az egyetlenek, akik észrevehetik, mi zajlik a bezárt ajtók mögött. Nem elég a sérülést ellátni — érteniük kell az emögött rejlő történeteket is” – mondta Matej Polák, a ZaMED igazgatója. Az új tanfolyamon a mentők olyan szakmai és gyakorlati ismereteket szereznek, amelyeket közvetlenül a terepen tudnak hasznosítani – a helyzet felmérésénél, valamint az áldozattal és az agresszorral való kommunikáció során.

Fotó: MI

A téma fontosságát a Komárno Rescue 2025 nemzetközi verseny is megerősítette, ahol a csapatoknak modellhelyzetben kellett felismerniük a bántalmazás jeleit és biztonságos teret teremteniük az áldozatnak.

Mit kell felismerniük a mentősöknek?

Hírdetés

A képzés a Nők Elleni Erőszak Megelőzésének Koordinációs és Módszertani Központjával együttműködésben valósul meg. A WHO szerint a családon belüli erőszak súlyos egészségügyi probléma: hat a testre, a lélekre és a társas kapcsolatainkra is – magyarázza Barbora Burajová, a központ vezetője.

Ha egy mentős úgy látja, hogy a sérült személy bántalmazás áldozata lehet, első lépésként bizalmas, biztonságos környezetet kell teremteni — az agresszor jelenléte nélkül. Az aktív hallgatás, a nyitott kérdések, a sérülések dokumentálása és a viselkedési jelek rögzítése mind kulcsfontosságú.

Végül, de nem utolsósorban, az áldozatot bátorítani kell, hogy további segítséget kérjen – például szakosodott szervezetektől vagy a nemzeti segélyvonalon, amely az erőszak áldozatává vált nőknek nyújt segítséget” – magyarázza Burajová.

Mit tehetünk, ha a környezetünkben látunk gyanús jeleket?

Elsősorban kérdezzünk rá az áldozat biztonságérzetére — minden más a megfelelő szervek feladata. A mi szerepünk az, hogy biztonságot, információt és diszkrét támogatást adjunk. „Ne féljünk kimondani, hogy aggódunk érte, ha tudunk segítséget ajánlani” – teszi hozzá Burajová.

A krízishelyzetben lévő nők éjjel-nappal hívhatják a 0800 212 212 segélyvonalat. A segítő szervezetek és biztonságos menedékhelyek listája a zastavmenasilie.gov.sk oldalon található. A Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálatot pedig magyarul, név nélkül hívhatja Felvidékről, ha szeretné valakivel megbeszélni gondjait. Éjjel-nappal, magyar nyelven fogadják a hívását a 0918 500 333 (Orange) és a 0904 500 338 (T-Mobile) telefonszámokon.

SZE/Felvidék.ma/Sajtóközlemény


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »