Nem merték kiengedni a börtönből a bicskei pedofilt

Továbbra is börtönben marad a bicskei gyermekotthon korábbi pedofil igazgatója – tudta meg a 24.hu.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre azt mondta, hogy az ítéletben eljáró büntetés-végrehajtási bíró a férfi meghallgatása után csütörtökön úgy határozott, hogy nem bocsátható szabadlábra a férfi. A végzést mindenki tudomásul vette, így az végleges.

Vásárhelyi Jánost 2019-ben nyolc év börtönre ítélték jogerősen folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt. Az ítélet szerint a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. 2021-ben kényszerítés hatósági eljárásban bűntett miatt marasztalták el, akkor két év három hónap börtönt kapott azért, mert helyettesével, a tavaly áprilisban köztársasági elnöki kegyelemben részesült Kónya Endrével próbálták eltussolni a szexuális bűnelkövetést.

Hírdetés

A bíróság végül 9 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésben állapította meg V. János büntetését azzal, hogy a büntetés kétharmadának a letöltése után, azaz 6 év 2 hónap után bocsátható szabadlábra a leghamarabb feltételesen. Emellett eltiltották minden olyan foglalkozástól, amely során 18 év alatti személlyel foglalkozhatna.

A Budapesti Fegyház és Börtönben raboskodó V. János már tavaly januárban is szeretett volna kijönni feltételesen, de a büntetés-végrehajtási bíró elutasította a kérelmet. A törvényszék illetékes büntetés-végrehajtási bírója ezúttal is úgy döntött, hogy a férfit nem bocsátja szabadlábra feltételesen.

Vásárhelyi Jánost 2016 őszén függesztették fel igazgatói posztjáról, miután az egyik áldozata öngyilkos lett, és ennek hatására feljelentette egy másik fiú, akit korábban molesztált. A bíróság ítélete szerint 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorút zaklatott a gyermekotthonban.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »