"Nem Merkel ellen gyűltünk össze Seehoferrel" – mondta Orbán, ő ugyanis továbbra is erős Angélát szeretne

Orbán Viktor kormányfő a bajor kormányfővel folytatott tárgyaláson köszönetet mondott Horst Seehofernek, hogy Bajorország megértéssel, negatív előítéletek nélkül fogadta Magyarország nehézségeit, amelyeket a migránsválság okozott. Orbán Viktor fontosnak tartja, hogy az Európai Unió megállapodjon Törökországgal a migránsválság ügyében. A kormányfő kiállt az európai uniós szerződések – így például a schengeni – betartásának fontossága mellett is, meggyőződése ugyanis: ha megengedik az EU-ban, hogy "a szerződések be nem tartásának kultúrája" tovább terjedjen, "azzal megássuk Európa sírját".

Orbán Viktor ezt a Horst Seehoferrel folytatott budapesti tárgyalása után mondta. A közös sajtótájékoztatón a megbeszélést úgy kommentálta: "nem Angela Merkel ellen gyűltünk össze", "nem azért jöttünk össze, hogy gyengítsük a német kormányt". Magyarország erős német kormányban, erős német kancellárban érdekelt – hangsúlyozta.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a magyar kabinet által közölt álláspontot nem befolyásolja a német belpolitika: Magyarország szeptember óta ugyanazt mondja migránsügyben – "ha van választás Németországban, ha nincs".

A magyar-bajor kapcsolatokról szólva a kormányfő úgy fogalmazott: a magyar történelem azt tanította meg a magyaroknak, hogy "lehet ugyan Berlinbe rövidebb úton is eljutni, különösen légvonalban, de az okos magyar Münchenen keresztül megy mindig Berlinbe".

A magyar-bajor kapcsolatot kitüntetettnek nevezte, majd megköszönte Horst Seehofernek és a bajoroknak a Magyarországnak nyújtott támogatást, különösen azt, hogy Bajorország megértéssel, negatív előítéletek, rossz hang nélkül fogadta Magyarország nehézségeit, amelyeket a migránsválság okozott.

A miniszterelnök kitért a kétoldalú gazdasági kapcsolatokra is, kiemelve, hogy Magyarország Németországon belül Bajorországgal kereskedik a legtöbbet. Ma Magyarországon 2300 bajor cég működik, amelyek együtt több mint százezer munkahelyet működtetnek – közölte.

Orbán Viktor fontosnak tartja, hogy az Európai Unió megállapodjon Törökországgal a migránsválság ügyében, de a magyar álláspont szerint a megegyezés a törökökkel nem pótolhatja "a saját határaink önerőből történő megvédésének képességét". Orbán Viktor azt mondta, tudja, hogy a törökökkel való megállapodás "pénzbe fog kerülni", de Magyarország vállalja a törököknek adandó összeg rá eső részét.

Megerősítette továbbá, hogy Magyarország a migráció mértékét illetően a nullát tartja optimálisnak, ezért semmilyen olyan megállapodást nem támogat, amely alapján Magyarországra szállítanának át migránsokat Törökországból.

A kormányfő kiállt az európai uniós szerződések betartásának fontossága mellett is, meggyőződése ugyanis: ha megengedik, hogy "a szerződések be nem tartásának kultúrája" tovább terjedjen, "azzal megássuk Európa sírját".

Orbán Viktor megerősítette továbbá, hogy Magyarország a migráció mértékét illetően a nullát tartja optimálisnak, ezért semmilyen olyan megállapodást nem támogat, amely alapján Magyarországra szállítanának át migránsokat Törökországból.

"Képesnek kell lennünk arra, hogy légmentesen zárjuk a határainkat, és külön tudjuk válogatni saját erőből a menekülteket a gazdasági bevándorlóktól. Ezt a feladatot nem kívánjuk senki másnak átadni" – fogalmazott.

A kormányfő kiállt az európai uniós szerződések – így például a schengeni – betartásának fontossága mellett is, meggyőződése ugyanis: ha megengedik az EU-ban, hogy "a szerződések be nem tartásának kultúrája" tovább terjedjen, "azzal megássuk Európa sírját".

"Azért pendülök egy húron Seehofer miniszterelnök úrral, mert úgy gondolom, hogy Bajorország és Magyarország is a szerződések betartásának a kultúráját képviseli" – mondta Orbán Viktor, közölve: ebben nem köt kompromisszumot.

Seehofer nem megállítani, csak korlátozni és csökkenteni akarja a hódítók számát

Remélhetőleg sikeres lesz az EU és Törökország vezetőinek hétfői rendkívüli csúcstalálkozója a menekültügy kérdésében – mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök pénteken Budapesten, miután Orbán Viktor kormányfővel találkozott. Hangsúlyozta: a migránsok számát hosszú távon kellene csökkenteni, korlátozni, és ehhez meg kellene állítani a migránsáradatot az EU külső határain. Amíg ezt nem sikerül elérni, Bajorország támogatja a szigorú nemzeti ellenőrzéseket – közölte. Hozzátette: ezt az álláspontot képviselték eddig is, és teszik a jövőben is.

A bajor miniszterelnök kiemelte: a cél az, hogy ellenőrizhető szabályokat állítsanak fel a bevándorláshoz, olyan rendszert alakítsanak ki, amely működőképes, amelyre mi és a bevándorlók is hagyatkozhatunk.

Mint mondta, nem lehet tudni, hogyan végződik majd a hétfői tárgyalás, Angela Merkel német kancellárral két napja egyeztetett az ügyben. Nyilvánvalóan nem könnyű megállapodnia 28 európai országnak és Törökországnak, de Bajorország érdeke is az eredmény elérése, és minél inkább sikerül nemzetközi megoldást találni, annál kevésbé lesz szükség a nemzeti megoldásokra – magyarázta.

Közölte: az, hogy jelenleg mennyi migráns érkezik hozzájuk, nem egy koordinált politikai megoldás eredménye, hanem a nyugat-balkáni útvonal mentén fekvő országoknak köszönhető. Horst Seehofer kiemelte: a legfontosabb a jog és a rend helyreállítása, hosszú hónapok óta ezt az álláspontot képviseli, és korábban el sem tudta volna képzelni, hogy állandóan magyarázkodnia kell amiatt, hogy a jog betartását kéri. Az emberek is azt akarják tudni, mikor lesz európai jogi szabályozás a bevándorlással kapcsolatban – tette hozzá.

A macedón-görög határon kialakult helyzetet illetően a bajor politikus elmondta: az EU régi mulasztása, hogy miközben jogosan fellépnek azért, hogy már az EU határán megtörténjen a regisztráció, a szükséges eljárások, és ott döntsék el, továbbengednek-e valakit vagy sem, a külső határoknál fekvő országokat magukra hagyják ezzel a feladattal. Feltette a kérdést, hogy miért nem nyújtott az unió már korábban több segítséget ezeknek az országoknak. Úgy vélte, ezeknek az államoknak jár az EU szolidaritása és támogatása.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »