Nem mentik meg a Malév-céget

Nem mentik meg a Malév-céget

Nem szavazta meg a kormány gazdasági kabinetje azt az előterjesztést, amely az utolsó még működő Malév-leányvállalat, a Malév Ground Handling (MGH) működésének újjászervezésére adott volna 5,3 milliárd forintot – tudta meg lapunk. Információink szerint a keddi tanácskozáson a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tervét sem a gazdasági tárcát képviselő Tállai András államtitkár, sem pedig Lázár János nem támogatta. Előbbi azért nem, mert az MGH-nak komoly adótartozása van, a kancelláriaminiszter pedig a Támogatásokat Vizsgáló Iroda szakvéleményétől tette függővé döntését. (A szervezet feladata, hogy megvizsgálja, az állam által nyújtott támogatás megfelel-e az uniós versenyjogi előírásoknak.)

A Malév GH reorganizációs tervét korábban már ismertettük: a május 12-i keltezésű, ám a 2015-ös mérlegadatokra építő prezentáció alapján 2,7 milliárd forintból újították volna meg a járműparkot, amelynek üzemeltetését ki akarták szervezni. Emellett újratárgyaltak volna számos bérleti és alvállalkozói szerződést, valamint a béreket is rendezni akarták.

http://mno.hu/

A terv e hét keddre kiegészült egy további 550 milliós tétellel is, ami egy korábbi hitel rendezését fedezte volna.

A repülőgépek földi kiszolgálását ellátó állami tulajdonú, 300 főt foglalkoztató MGH nagyon nehéz helyzetben van; jelenleg 2,8 milliárd forinttal tartozik, az elavult vállalati struktúrában hosszú évek óta képtelen nyereséget termelni a négyszereplős ferihegyi piacon. Ráadásul az állami milliárdok és az utalás elmaradása egyaránt súlyosbíthatja a bajokat. Hiszen a pénz folyósítása könnyen tiltott állami támogatásnak minősülhet. Az uniós jog megengedi ugyan, hogy az állam reorganizációra biztosítson forrást, ám mint ahogy a tervekből kiderül, a pénz egy része a lyukak betömködésére – adósság- és bérrendezésre – menne el, amit Brüsszel nem fogadhat el.

http://mno.hu/

A támogatás megítélésének elmaradása miatt ugyanakkor az üzleti partnerektől érkezhetnek a pofonok: lapunk információi szerint az MGH és a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) közötti hosszú távú bérleti szerződés idén márciusban lejárt, és csak nemrég sikerült elvi megállapodást kötni a további együttműködésről. A BA a hosszú távú szerződésmódosítás egyik feltételéül a tulajdonosi beavatkozást – azaz az állami támogatás megítélését – szabta. Magyarán, ha nincs állami forrás, akkor a BA bármikor felmondhat az MGH-nak. Ez pedig a társaság azonnali végét jelentheti: a földi kiszolgálás rendjéről szóló, 2002-ben hozott miniszteri rendelet alapján érvényes bérleti szerződés hiányában a társaság tevékenységéhez szükséges engedélyt bevonhatja a szakhatóság. Az ügyben lapunk megkeresésére Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója közölte: a Malév GH-nak van bérleti szerződése, ám a részleteit nem kívánják nyilvánosságra hozni.

Úgy tudjuk, szintén a reorganizációs forrásoktól függ az MGH fő üzletfelével, a Wizz Airrel nemrég kötött szerződés sorsa is. Ha a földi kiszolgáló nem kap pénzt, a fapados felmondhatja a megállapodást. Az MGH körül ráadásul más okok miatt is fogy a levegő: az Alfahír írta meg néhány napja, hogy a társaság egyik versenytársa – korábban alvállalkozója, ma már inkább piaci ellenfele –, a BudPort Kft. stratégiai szövetséget kötött az Airport Security Zrt. nevű céggel (ez takarítja a repülőgépeket). Ennek értelmében a BudPort átvette a takarítócég MGH-val szemben fennálló százmilliós követelését, azaz a BudPort bármikor jogosult felszámolási eljárást kezdeményezni. Galgóczy Ferenc, a BudPort vezetője a lapnak kifejtette: tettek ajánlatot arra, hogy az MGH reorganizációját segítsék akár anyagilag is, elfogadhatatlannak tartják ugyanakkor az állami támogatás bármilyen formáját.

S ha mindez nem lenne elég, az Európai Bizottság jelenleg is vizsgál egy tiltott állami támogatással kapcsolatos ügyet, mert az állami társaság a szintén köztulajdonú Magyar Fejlesztési Bankkal szemben fennálló tartozását egyéb célra szánt állami támogatásból rendezte.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.15.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »