Nem ment át az ellenzéki javaslat, nem fizetik ki korábban az elsősök után járó 110 eurós támogatást

Nem ment át az ellenzéki javaslat, nem fizetik ki korábban az elsősök után járó 110 eurós támogatást

A szlovák parlament szerda esti ülésén elutasította azt az ellenzéki javaslatot, amely korábbra hozta volna az általános iskola első osztályát kezdő gyermekek után járó, egyszeri megemelt családi pótlék kifizetését.

A Progresívne Slovensko (PS) képviselői – Lucia Plaváková, Simona Petrík és Beáta Jurík – azt indítványozták, hogy a 110 eurós juttatást ne októberben, hanem már augusztusban (a júliusi hónapra vonatkozóan) folyósítsák. Indoklásuk szerint a szülőknek ugyanis ebben az időszakban merülnek fel a legnagyobb költségeik az iskolai felszerelések beszerzése miatt. A Nemzeti Tanács képviselői azonban nem utalták második olvasatba a családi pótlékról szóló törvénymódosító javaslatot.

A jelenlegi szabályozás értelmében a megemelt összeget októberben utalják ki, azaz szeptemberre visszamenőleg. Az ellenzéki képviselők a javaslat indoklásában hangsúlyozták:

„A szülőknek még a tanévkezdés előtt hozzá kell nyúlniuk a megtakarításaikhoz, vagy kölcsönre szorulnak, hogy fedezni tudják ezt a jelentős anyagi terhet. A javasolt módosítás lehetővé tette volna, hogy a tanszereket még az iskola megkezdése előtt beszerezzék, elkerülve ezzel a családi költségvetést érintő stresszt és megterhelést az oktatás első hónapjaiban.”

Hírdetés

A korábbi kifizetés elsősorban az alacsonyabb jövedelmű családoknak nyújtott volna segítséget, akik nem rendelkeznek tartalékokkal, és komoly nehézséget okoz számukra a beiskolázás finanszírozása abban az időszakban, amikor a megemelt pótlék még nem érhető el.

A javaslat előterjesztői arra is felhívták a figyelmet, hogy az iskolai felszerelések ára évről évre emelkedik. Becsléseik szerint egy elsős kisdiák alapvető iskolai csomagja akár a 280 eurót is elérheti.

teraz.sk

Nyitókép forrása: canva.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »