Nem jelent meg a vegyes szinkrontoronyugrás világbajnoki döntője után rendezett sajtótájékoztatón a bronzérmes észak-koreai csapat.
A magyarországi vizes vb hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Kim Mi Re, Hjon Il Mjong nem szeretett volna nyilatkozni a média megjelent képviselői előtt, ezért be sem ültek a hivatalos sajtóeseményre.
A tájékoztatón a győztes kínai Zsen Csüan és Lien Csün-csie arcáról nem sok érzelmet lehetett leolvasni, az erre vonatkozó újságírói kérdésre a pár női tagja elmondta, hogy még két további számban is érintett, így a fáradtság mellett fejben már erre koncentrál.
Az ezüstérmes duó, Luis Toulson és Matthew Lee már sokkal vidámabban ült a publikum elé. Optimistán tekintenek előre és feltett céljuk, hogy előbb vagy utóbb megtörjék a kínai hegemóniát és felérjenek a csúcsra. „Nagyon boldogok vagyunk, mert egy világbajnokságon felállhattunk a dobogóra” – osztották meg az eredményhirdetés utáni gondolataikat a média munkatársaival a brit sportolók.
A finálénak magyar érdekeltsége is volt a Budapesten született, de háromévesen családjával Olaszországba költözött Bátki Noémi révén, aki Maicol Verzottóval párban a tizenegyedik lett.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »