Nem menekülhet a bíróság elől a világfutball két korábbi vezére

Nem menekülhet a bíróság elől a világfutball két korábbi vezére

A két egykori sportvezetőnek azért kell felelnie, mert a FIFA 2011-ben kétmillió dollárt fizetett ki Platininak.

Júniusban áll bíróság elé Svájcban Joseph Blatter és Michel Platini, a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) korábbi elnöke.

A két egykori sportvezetőnek azért kell felelnie, mert a FIFA 2011-ben kétmillió dollárt fizetett ki Platininak.

Hírdetés

A FIFA 2015-ben hűtlen kezelésre hivatkozva – a szervezet szerint az „indokolatlan” kifizetésnek semmiféle szerződéses alapja nem volt – Platinit nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) később négy évre csökkentette Platini büntetését.

Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, jelenleg a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységre vonatkozó hatéves eltiltását tölti, és ennek októberi lejárta után életbe lép az a hat év és nyolc hónapra szóló büntetés, amelyet egyéb szabálytalanságok és törvénysértések miatt tavaly márciusban szabott ki a FIFA etikai bizottsága.

Platini elnöki tanácsadó volt Blatter első ciklusában, 1998 és 2002 között, a francia sportdiplomata 2011-ben nyújtotta be a tevékenysége utáni számláját.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »