Nem meglepő: Dobrev Klára a románok mellett tette a le voksát

Nem meglepő: Dobrev Klára a románok mellett tette a le voksát

Miközben a bevándorláspárti Gyurcsány és Gyurcsányné Párt az európai népességcserén, Európa tönkretételén dolgozik Brüsszelben, Dobrev Klára jó kommunista szokás szerint másokat vádol azzal, amiben saját maga bűnös. Így fordulhatott elő, hogy szerdai közleményében Gyurcsányné a románok mellé állt a szerveződő közép-európai összefogással szemben.

Szerdai közleményében idézi fel a bevándorláspárti Demokratius Koalíció, hogyan is reagált Klaus Iohannis román államfő Orbán Viktor szombati, temesvári beszédére, amelyben a közép-európai összefogás újabb lehetőégeiről beszélt. A Brüsszelhez törleszkedő Iohannis persze elutasította az együttműködést, és arról hadovált, az egységes Európai Unió híveként nem támogat olyan kezdeményezéseket, amik újabb törésvonalakat nyithatnak az unióban.

Hírdetés

A bevándorláspárti Dobrevné jobb híján a Brüsszelhez törleszkedő Iohannishoz törleszkedve arról ír közleményében, szánalmasnak tartja Orbán Viktor munkálkodását, amellyel Európa szétverésén dolgozik.

Hozzáteszi, “mi az egységes európáért, az Európai Egyesült Államokért dolgozunk, mert a békés és sikeres jövő kulcsa ebben nyugszik, nem pedig a folyamatos feszültségkeltésben, és az indulatok mesterséges gerjesztésében. Orbán Viktor kirekesztő eszméitől már szinte mindenki elhatárolódik, nem talál partnereket Európa totális szétveréséhez.”

PestiSrácok

Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »