Nem létezik „gát a progresszivizmus ellen”, Drucker bevezetné Gröhling nemváltoztatós javaslatát az iskolákban

Egy ideje már világos, hogy Robert Fico (Smer) kormányfő progresszivizmus elleni gátemelése nem csak hogy nem működik, de az idológiai kérdések valósággal szétfeszítik a kormánykoalíciót. Ennek a folyamatnak az egyik főszereplője és katalizátora a HLAS szivárványos tanácsadókkal körbevett oktatásügyi minisztere, Tomáš Drucker, aki most Branislav Gröhling (SaS-es pártelnök) javaslatát porolta le és vezetné be az alap- és középiskolák számára. Ennek lényege, hogy az említett iskolák kötelesek lennének a okmányokat, például a bizonyítványt, újra kiállítani női nemben, ha azt egy nemváltoztatáson áteső férfi kérvényezi.

Ahogy arra a Štandard szlovák konzervatív hírportál is felhívja a figyelmet, hasonló kötelezettsége a főiskolai intézményeknek már van, és nem a progresszívok vezették be, hanem 2018-ban Peter Pellegrini kormánya.

Drucker mostani terveit eredetileg 2021-ben, amikor az SaS akkori alelnöke, Branislav Grögling oktatási miniszter fogalmazta meg, ám azt az akkori kormány – főleg az OĽANO és az SaS között feszülő kibékíthetetlen ellentétek miatt – nem fogadta el. Ráadásul két petíció is indult a javaslat ellen, az egyiket a Szövetség a Családért civil szervezet, a másikat az Emberi Jogok és Családpolitika Intézete indította. A két szervezet nem kevesebbet állított, minthogy a javaslat okirathamisításra kötelezné az iskolákat:

írta akkor a Szövetség a Családért szervezet vezetője, Anton Chromík.

Drucker állhatatosan provokálja a közvéleményt

A Štandard nyilatkozatot kért az oktatási minisztertől, aki „határozottan elutasította, hogy okirathamisításról lenne szó”, vagyis foggal-körömmel ragaszkodik a változtatás bevezetéséhez.

Drucker egyúttal arra hivatkozik, hogy Róbert Dobrovodský ombudsmun (2022-ben az akkor már csak volt OĽANO-s politikus, Katarína Hatráková jelölte a tisztségbe) 2023-as és 2024-es jelentésében leszögezte, hogy „a iskolai végzettséggel kapcsolatos okiratok kiadása megváltozott névvel és megváltozott nemmel, összhangban van a nemzetközi emberjogi normákkal. Dobrovodský sürgette az oktatási minisztériumot, hogy mihamarabb vezesse be ezt a lehetőséget az iskolákon.

Drucker másik érvében egy bírósági döntést emleget fel, mikor 2021-ben egy járásbíróság kötelezett egy középiskolát, hogy egy nemét megváltoztató nőnek férfi nemben megírt igazolást adjon ki a középiskola befejezéséről. (Kiemeljük, hogy Szlovákiában az ilyen precedensek nem kötelező érvényűek a későbbi bírósági döntéseknél – a szerk.)

Hírdetés

Ködösít a Smer is

A Smer sem azt a választ adta, amire az átlag választó Robert Fico kormányfő reotikájából számítana. Erik Kaliňák miniszterelnöki tanácsadó a Štandardnak csak azt kifogásolta, hogy az oktatási tárca nem veszi figyelembe a személyes adatok anyakönyvi hivatalban történő megváltoztatásának kötelező jellegére.

Ugyanakkor Kaliňák sem említette egy szóval sem, hogy okirathamisítás vagy a valóság elferdítése lenne a nemváltás miatti okiratcsere kérvényezése.

A Főügyészség szintén kitérő választ adott.

Miért nem szabadna eltérni a valóságtól

A nemváltás kérdése az iskolai okiratok kapcsán nem csak ideológiai-kulturpolitikai kérdés. Az iskoláknak később a munkáltatóknak fontos tudnia, hogy az illető nő-e vagy férfi.

Két általános tényt érdemes kiemelni: az egyik, hogy nők fájdalomküszöbe messze meghaladja a férfiakét, ugyanakkor a férfiak izomtömege átlagban harmadával nagyobb a nőkénél.

Gyakorlati szempontok is bőven akadnak: a katolikus papi szemináriumokat csak a férfiak látogathatják. A testnevelés szakos főiskolákon eltérő elvárásokat állítanak a férfiakkal és nőkkel szemben, a már fentebb említett izomtömeg-különbségből adódóan.

A valódi, biológiai nem eltitkolása a munkáltatónak is problémát jelenthet, annak ugyanis szakma és munkakörnyezet függvényében kötelező bizonyos munka-, egészség- é életvédelmi előírásokat betartania. Ehhez pedig a valódi nem ismerete nélkülözhetetlen információ. Nem beszélve a szexuális zaklatások megelőzéséről, ahol a munkáltató is elővehetik, ha egy magát nőnek valló férfi zaklatja munkahelyén a valódi, biológiai nőket.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »