„Nem lesznek többé kielégítetlen nők!” – befutott az év kampányígérete Örményországban

„Nem lesznek többé kielégítetlen nők!” – befutott az év kampányígérete Örményországban

Felháborodást keltett Örményországban egy ellenzéki politikus kijelentése a nők helyzetéről. Sargis Karapetyan, az Erős Örményország párt társalapítója egy műsorban arra utalt, hogy pártja hatalomra kerülése esetén nem maradnának „kielégítetlen nők” az országban. A botrányos megjegyzés a Triangle podcastban hangzott el, ahol a vendég szociológus a nők növekvő politikai aktivitását szexuális frusztrációval magyarázta.

A beszélgetés során, félig viccelődve, felmerült egy „Szexminisztérium” létrehozásának ötlete is. Karapetyan erre reagálva kijelentette, hogy az ország súlyos demográfiai problémáit nem lehet szex nélkül megoldani. A házigazdák és a vendég párbeszéde azonnal éles kritikát váltott ki a politikai ellenfelekből és a közvéleményből.

Sona Ghazaryan kormánypárti képviselő tiszta szexizmusnak minősítette az elhangzottakat. A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a nőket férfifantáziák tárgyává fokozzák le a közéleti diskurzusban. A közösségi médiában közzétett bejegyzésében undorítónak nevezte a megnyilvánulást, amely szerinte a múlt legsötétebb gondolkodásmódját idézi.

Hírdetés

Karapetyan később egy videóüzenetben védekezett, mondván, szavait szándékosan kiforgatták. Azt állította, hogy valójában a jelenlegi vezetés teszi tönkre a társadalmat drogproblémákkal és a szerencsejáték terjedésével. Pártja, amelyet egy orosz-örmény mágnás családja alapított, a 2026 júniusára kiírt parlamenti választásokra készül.

Körkép.sk, Intellinews

Nyitókép forrása: Triangle podcast via YouTube


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »