Nem lesz vége egyhamar a rövid pályás gyorskorcsolyás balhénak

Nem lesz vége egyhamar a rövid pályás gyorskorcsolyás balhénak

A vérig sértett kínai edzőnő még mindig sír tanítványa „F.cking China”-ja miatt.

Kínában járva reptéri bosszankodásának meggondolatlan poszttal adott hangot az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó Burján Csaba. A posztot („F.cking China”) később törölte és bocsánatot is kért az „aranypengések” kínai edzőjétől, Csang Csingtől, közismert nevén Linától. A történetnek azonban – mint az a Bors cikkéből kiderül – nem lesz egyhamar vége.

„Nem tudom tolerálni, hogy egy magyar gyorskorcsolyázó, aki ráadásul olimpiai bajnok is, rasszista megjegyzést tegyen Kínára. Felajánlottam a lemondásomat” – nyilatkozta feldúltan Lina a kínai CGTN televíziónak. Lemondását azonban a magyar szövetség nem fogadta el, sokkal inkább marasztalja őt, Bánhidi Ákos edző-csapatvezető pedig úgy döntött, átmenetileg száműzi a csapattól Burján Csabát, a szövetség pedig fegyelmi eljárást is indít a korcsolyázóval szemben.

Hírdetés

Bánhidi Ákos a saját szavaival is elmondta a lapban, mit gondol a történtekről. „Nem szabad elmenni a történtek mellett, de most az a legfontosabb, hogy a magyar válogatott helyszínen maradt versenyzőit megóvják a fejleményektől” – mondta, utalva arra, hogy a korcsolyázók Kínában most mind együtt vesznek részt versenyen.

„Itt van velünk Lina, aki szerencsére már egyre kevesebbet sírdogál.

Egyelőre kérdéses, hogy milyen munkát vé­gez itt a csapat mellett, óránként változik a helyzet” – jelentette a helyszínről a magyar edző.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »