Nem lesz tűzparancsuk a határvadászoknak

Nem lesz tűzparancsuk a határvadászoknak

Nem lesz tűzparancsuk a határvadászoknak a déli határnál, az egységek szeptembertől teljesítenek szolgálatot. Kedden minden eddiginél több, 2330 illegális határátlépőt fogtak el Csongrád megyében.

Nem lesz tűzparancsuk a határvadászoknak – jelentette be az országos rendőrfőkapitány. Az új, egyelőre 2000 fős egység szeptembertől teljesít szolgálatot a déli határszakaszon. Központjuk Szegeden lesz, működésüket pedig törvény szabályozza majd. „A határrendészeti bevetési osztály alkalmazására speciális szabályok nem lesznek. Feladataikat a rendőrségi törvényben foglaltak szerint fogják végrehajtani. Számukra nincs, és nem is lesz tűzparancs kiadva” – fogalmazott Papp Károly országos rendőrfőkapitány.

Hírdetés

Az érdektelenség volt az ok

Brüsszel menekültügyben tanúsított érdektelensége miatt volt szükség a déli határzárra. Erről is beszélt Balog Zoltán a német közszolgálati rádióban. Az emberi erőforrások minisztere azt mondta, már hónapokkal ezelőtt jelezték, hogy a Földközi-tenger helyett a balkáni térség és Magyarország válik a migránsok fő útvonalává, azonban Brüsszel erre nem reagált. Hozzátette: reméli, hogy a kormány intézkedései az uniós vezetőket is gyorsabb reakcióra ösztönzi majd.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »