Nem lesz több meztelen nő, a szexrovatot pedig nő vezeti ezután a Playboyban

Nem lesz több meztelen nő, a szexrovatot pedig nő vezeti ezután a Playboyban

Eltűnnek az anyaszült meztelen nők a Playboy magazinból, a szexrovat vezetését pedig női szerkesztőre bízzák. Meg is okolták, miért.

Hugh Hefner, a férfimagazin 89 esztendős alapító-főszerkesztője szeptemberben fogadta el Cory Jones, a lap vezető szerkesztőjének javaslatát, hogy fejezzék be a teljesen meztelen női képek közlését – számolt be róla hétfőn a The New York Times.
 
A Playboy értékelése szerint manapság már nem kuriózum egy ruhátlan nő fotója, hiszen a bárki számára hozzáférhető internet tele van ilyesmivel, így inkább megmaradnak a provokatív pózokban fotózott nőknél, akik azonban már nem lesznek teljesen meztelenek a képeken. Milyen bölcs döntés, tényleg.
 
Az először 1953-ban, Marilyn Monroe-val a címlapján megjelent magazint 1975-ben még 5,6 millió példányban nyomták, jelenleg azonban mindössze 800 ezer példányban fogy. A lapot az idők során sokan támadták: a jobboldali politikai erők a meztelen fotók miatt, a baloldalról a feministák pedig amiatt, hogy a magazin szexuális tárgyakká alacsonyítja a nőket. Mondjuk akkor miért vállalták be a vetkőzést. Na de zárójel bezár.
 

Hírdetés


 
A Times szerint további változások is várhatók a Playboynál: még vita tárgya, hogy megtartsák-e a kétoldalas, kivehető posztert, azt azonban már eldöntötték, hogy a lap szexrovatát nő vezeti majd.
 
A magazin története során gondot fordított arra, hogy neves írók szerepeljenek a szerzői között. Így Kurt Vonnegut, Joyce Carol Oates, Vladimir Nabokov, James Baldwin és Alex Haley írásai is megjelentek lapjain, elégedettséggel töltve el, vagy inkább a magyarázatra jó okot adva azoknak a férfiaknak, akik váltig állították, hogy nem csak a meztelen fotók miatt veszik az újságot.
 
A Playboy emellett olyan történelmi személyiségekkel is közölt interjúkat, mint Fidel Castro, Martin Luther King Jr., Malcolm X és John Lennon. R.I.P. meztelen Playboy-csajok!
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »

Hírek

Legújabb hírek