Nem lesz kötelező a munkahelyi orvosi vizsgálat

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben eltörölné a kötelező munkahelyi orvosi vizsgálatot. „A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” címmel benyújtott javaslatot elfogadta az Országgyűlés.

A javaslat fontos eleme, hogy a munkáltatók és munkavállalók érdekében a kormány megszünteti a munkaköri alkalmasság vizsgálatánál a kötelező orvosi vizsgálatot. A javaslat hátterében az adminisztratív terhek csökkentése áll.

Az eltörlés annak ellenére, hogy általános, nem minden munkakörre vonatkozik. A kormány továbbra is meghatározhat olyan munkaköröket, ahol kötelező marad a vizsgálat, valamint meghagyja annak lehetőségét a munkáltatók számára, hogy saját döntéssel tegyék kötelezővé azt.

Több eljárásegyszerűsítő pontot is megemlítettek törvényjavaslatukban, amelyek munkavállalást és egyéb témákat is érintenek.

Hírdetés

Egy közülük, hogy 2025-től a munkáltatónak nem kell a munkahelyet váltó dolgozók munkaügyi iratait megőrizni (a nyugdíjkorhatár után 5 évig). Továbbá az új hiteleket nyújtó intézmények, az ügyfelek jóváhagyásával, közvetlenül maguk igényelhetik a szükséges dokumentumokat más intézményektől; valamint a bankoknak, biztosítóknak és hasonló szervezeteknek már nem írja majd elő a törvény, hogy a legfontosabb döntéseiket országos terjesztésű napilapokban is publikálják.

A külföldről hazaérkezők ügyintézését is egyszerűbbé kívánja tenni a kormány.

Könnyebben honosíthatják a külföldön kiállított okmányokat, mindemellett bővítik azon okmányok sorát, amelyekben a jövőben nem lesz szükség diplomáciai felülhitelesítésre – például az anyakönyvi kivonatokat is egyszerűbben lehet majd hitelesíteni itthon.

(Index)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »