Nem lesz KDH-KÚ közös lista, a szlovák “konzervatívok” megosztottak maradnak

Nem lesz KDH-KÚ közös lista, a szlovák “konzervatívok” megosztottak maradnak

Nem született egyezség a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és az OĽANO-frakcióban politizáló Záborská-féle Keresztény Unió között, így a két párt nem közös listával vág neki a szeptemberi előrehozott választásoknak.

A két párt döntését a szlovák konzervatív sajtóban értetlenséggel fogadták, tekintettel arra, hogy több közös problémájuk van, mint nézeteltérésük. Például nehézségeik vannak a konzervatív választók mozgósításával.

Az viszont már az érem másik oldala, hogy a KDH egyre inkább csak nevében konzervatív. A Külpolitikai szempontból teljesen beolvadt a liberális-atlantista erőtérbe, ráadásul a párt megítélését a progresszívok felé mutatott nyitottság is terheli. A KDH-t jelenleg 5-6 százalékra mérik a felméréseken.

A Keresztény Unió bár hitelesebb konzervatív és családpolitikát követ, politikai ereje ennek ellenére elenyésző, önállóan alighanem nem lenne képes bejutni a parlamentbe.

Hírdetés

A KDH szombaton tartott országos tanácsi ülést Pozsonyban, ahol elvileg olyan döntés is születhetett volna, hogy közös listán indulnak a választáson a KÚ-val. Állítólag ez azért hiúsult meg, mert a KDH számára elfogadhatatlan feltételei voltak a KÚ-nak. A KÚ közben azt állítja, hogy a KDH egyáltalán nem is reagált felvetéseire.

A dolog valószínűleg azon ment el, hogy a KÚ 15 helyet akart magának a választási listán. A KDH szerint ultimátum, ultimátumokkal pedig nem lehet tárgyalni.

A Štandard konzervatív hírportál szerint a KDH sem épp a nyitottságáról volt híres. Elutasította a KÚ két vezető személyiségét, Anna Záborskát és Michal Vašečkát. Hivatalosan azért, mert túlságosan kötődnek Igor Matovičhoz.

Mi azért kiemelnénk, hogy a valóságban másról lehet szó. A KDH számára Záborská és Vašečka tényleg gond lehet, de nem annyira Matovič miatt, sokkal inkább a koalíciós potenciál miatt. A felmérések számait elnézve a legnagyobb esélye jelen pillanatban egy HLAS-t, PS-t, esetleg SaS-t tartalmazó kormányt sejtet. A három pártnak együtt még nem lenne meg a szükséges kormányzótöbbség. Ugyanakkor a Sme rodina nem kompatibilis a PS-szel, az OĽANO-t mindegyik elutasítja, így a királycsináló végeredményben a KDH lehet. Ezért Milan Majerský pártelnök és a párt EP-képviselői már jó előre egyértelművé tették atlantista irányiultságukat és a jelenlegi Ukrajna-politika melletti kiállásukat – vagyis jelezték, hogy melyik erőtért tartják szövetségesüknek. A KÚ ebbe a képletbe Záborskával és Vašečkával nem fér bele, hiszen a KÚ vezetésük alatt magyar mintájú családpolitikát szorgalmazott, az abortusz propagációja helyett a pedig gyermekvállalás megkönnyítése mellett álltak ki. Ez az SaS és főleg a PS számára elfogadhatatlan álláspontok.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »