Nem léphet fel, mert nem ismeri el Palesztinát

Nem léphet fel, mert nem ismeri el Palesztinát

A Rototom Sunsplash nevű reggae-fesztivál egyik szervezője is elismerte: azt szerették volna, hogy a rapper ismerje el Palesztinát.

Bár a valenciai Benicassimban rendezett Rototom Sunsplash fesztivál utolsó napján, augusztus 22-én fellépett volna Matisyahu is, végül a szervezők levették a programról – írta a Newsweek. A reggae-fesztivál ugyanis támogatja a Bojkott, Megfosztás és Szankciók (Boycott, Divestment and Sanctions – BDS) Mozgalmat, azt a 2005-ben indult nemzetközi kampányt, mely Izrael bojkottjára szólít fel. Ezt a mozgalmat több amerikai akadémikus szerveződés is támogatja.

Hírdetés

A rapper Matisyahu is fellépett volna a fesztiválon, mégis a jamaikai Etana lesz helyette, mivel Matisyahu nem volt hajlandó sem szóban, sem írásban elismerni Palesztina létezését. A rapper menedzsere, David Serber elmondta. még tárgyalnak a szervezőkkel, és a napokban terveznek kiadni egy közleményt.

A spanyolországi Zsidó Közösségek Szövetsége közleményben ítélte el a fellépés lemondását. Mint a szervezet írta, ez gyáva, igazságtalan és diszkriminatív döntés volt. A spanyol kormánnyal szövetséges szervezet szerint szégyenletes, hogy adófizetői pénz áramlik egy olyan fesztiválhoz, amelyik támogatja a BDS mozgalmat. „Figyelemre méltó, hogy a fesztivált nem érdekli más résztvevők véleménye Iránról, az Iszlám Államról, Szíriáról, a Hamaszról vagy a Hezbollahról” – írta a szervezet.

Matisyahu, azaz Matthew Miller egy amerikai zsidó rapper, nem izraeli, viszont nyilvánosan beszélt már arról, hogy támogatja a zsidó államot.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »