Nem lennénk a helyükben: orosz bírósági ítéletben "szólták el magukat" a délkelet-ukrajnai régióban állomásozó orosz csapatokról

Fogalmazói hiba miatt került egy bírósági ítélet szövegébe az az állítás, hogy Oroszországból élelmiszert szállítottak a délkelet-ukrajnai szakadár luhanszki és donyecki "népköztársaságban" állomásozó orosz csapatoknak – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.

"Biztos azok hibájáról van szó, akik ezt a szöveget írták, mert ez lehetetlen. Az Oroszországi Föderációnak nincsenek csapatai a függetlenségüket önkényesen kikiáltott köztársaságokban. Nem voltak és nincsenek. Orosz fegyveres erők az Oroszországi Föderáció területén vannak" – mondta a szóvivő.

Peszkov a Rosztov-na-Donu város egyik kerületi bíróságának egy, az orosz déli katonai körzetben 2019-ban leleplezett élelmiszerszállítmányozási korrupciós ügyben meghozott ítéletére reagált így. A novemberben meghozott és a testület honlapján közzétett verdikt hullámokat vert az orosz sajtóban, mert a szöveg értelmében az inkriminált élelmiszert az orosz fegyveres erőknek a luhanszki és a donyecki népköztársaság "területén állomásozó katonai egységeinek" szállították.

A szöveg szerint egy helyi cég hadiélelmezésért felelős illetékese öt és fél évet kapott, amiért a főnöke nevében, közvetítőként, 990 ezer rubel (jelenlegi árfolyamon több, mint 4,4 millió forint) kenőpénzt fizetett a déli katonai körzet egészségügyi és járványügyi felügyelete vezetőjének. A megvesztegetett alezredes azzal fenyegetőzött, hogy ellenkező esetben megszakad az élelmiszerszállítás a szakadár népköztársaságokban harci szolgálatot teljesítő orosz katonák számára.

Egy 2018 őszén egészségügyi ellenőrzés címén feltartóztatott konvojban mintegy 30 millió rubel (csaknem 134 millió forint) értékű élelmiszer romlott meg. Arra a kérdésre, hogy vajon kihez irányulhattak az élelmiszerszállítmányok Délkelet-Ukrajnában, Peszkov csütörtökön úgy válaszolt, hogy a régióba folyamatosan megy orosz humanitárius segély, amire a "köztársaságoknak" nagy szükségük van, de hadiélelmezésről semmiképp sem lehet szó.

Oroszország mindig tagadta, hogy reguláris erőket állomásoztatna Délkelet-Ukrajna területén, és azt állította, hogy az ukrán kormánycsapatokkal az ottani "népi milícia" áll szemben, amelyhez Oroszországból kizárólag önkéntesek csatlakozhattak. Újságírói oknyomozások és ukrán hírszerzési közlemények ennek az ellenkezőjét állítják, Moszkva viszont arra szokott hivatkozni, hogy orosz reguláris erők jelenlétéről az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői sem tudnak.

Hírdetés

Peszkov csütörtökön arról is beszámolt, hogy Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója szerdán két, Oroszországnak nyújtandó biztonsági garanciákról szóló szerződéstervezetről tárgyalt Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval. A dokumentumokat Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán Moszkvában adta át Karen Donfried amerikai külügyi helyettes államtitkárnak.

Peszkov szerint Usakov magyarázatokat fűzött a szöveghez és közölte Sullivannal, hogy az orosz fél kész azonnal megkezdeni a tárgyalásokat a tervezetekről. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtökön kijelentette, hogy Moszkva várja Washington válaszát a szerződés-tervezetekre.

Vlagyimir Putyin orosz elnök november 18-án utasította Szergej Lavrov külügyminisztert, hogy vesse fel az Egyesült Államoknak és a NATO-nak: Oroszország hosszú távú biztonsági garanciákat vár el tőlük a nyugati határai mentén. December 1-jén Putyin arra tett javaslatot, hogy kezdődjenek érdemi tárgyalások olyan hosszú távú megállapodások kidolgozásáról, amelyek megakadályozzák a NATO további keleti bővítését és fegyverek telepítését Oroszország határainak közelében.

Lavrov december 2-án, az Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után közölte, hogy a moszkvai diplomáciai tárca hamarosan megfogalmazza és elküldi a NATO-országoknak a vonatkozó javaslatokat. December 9-én Peszkov közölte, hogy Putyin és Joe Biden amerikai elnök a december 7-én megtartott kétoldalú online csúcson szót ejtett a témáról, és egyetértett abban, hogy a kérdést más NATO-országokkal is meg kell vitatni.

A Kreml szóvivője csütörtökön azt mondta: lehetséges, hogy Putyin és Biden az év vége előtt ismét tárgyalni fog egymással, de erről egyelőre nem született konkrét megállapodás.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »