Nem lelkesednek Salvini ötletéért az olasz jobboldali erők

Nem lelkesednek Salvini ötletéért az olasz jobboldali erők

Fagyos nemtetszés fogadta az olasz jobboldali szövetségesek részéről Matteo Salvini ambiciózus európai terveit. A Liga elnöke a három európai jobboldali pártcsalád egy csoportba tömörülését sürgette.

Salvini portugáliai látogatásán bejelentette: szerinte

Egy új Európa születését szorgalmazta, amelynek legfontosabb feladata a migráció elleni küzdelem és a családok védelme. A volt belügyminiszter hangsúlyozta, hogy kell valaki, aki nemet mond a béranyaságra és az azonos nemű párok örökbe fogadására.

Az olasz jobbközép egységes, de mindez nem alkalmazható az Európai Unióra”

– nyilatkozta azonban az Ansa hírügynökségnek Antonio Tajani, az EPP-hez tartozó kormánypárti Hajrá, Olaszország! (Forza Italia) alelnöke. Lehetetlen, hogy az Európai Néppárt szövetségre lépjen az Identitás és Demokráciával (amelyhez a Liga is tartozik), ez ugyanis a pártja identitásvesztését jelentené – mondta. Tajani azt is hangsúlyozta, hogy Salvini Európa mellett tette le a voksát, amikor részt vállalt a februárban alakult, Mario Draghi vezette római kormányban, miközben a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Tömörülés – amely szintén az ID tagja – euroszkeptikus erő.

Hírdetés

A Giorgia Meloni vezette Európai Konzervatívok és Reformerek olyan szövetségesekkel bővítené pártcsaládját, akik hozzájuk hasonló értékeket és elveket vallanak”

– nyilatkozta Carlo Fidanza, az ellenzéki Olasz Testvérek delegáció vezetője, ugyancsak elvetve Salvini ötletét. Hangsúlyozta, hogy az ECR kapuja továbbra is nyitva áll azok előtt, akik kiábrándultak az Európai Néppártból.

Az Olaszországéhoz hasonló kétpólusú rendszer létrehozáshoz hosszas párbeszéd és politikai egyeztetés szükséges. Figyelemmel követjük Matteo Salvini felhívását, amelyet az európai konzervatív és populista erőkhöz intézett. A világjárvány egyértelművé tette, hogy fontos szerepe van az Európai Uniónak az állampolgárok életében.

A jobbközép erők harmonikusabb együttműködésre van szükség ahhoz, hogy az európai polgárok gyors és hatékony válaszokat kaphassanak”

– írta Twitter-üzenetében Lorenzo Cesa, a Centrista Unió nevű kis kereszténydemokrata párt főtitkára.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »