Nem legális szabadstranddal fogják megoldani az áldatlan állapotot Hévízen

Nem legális szabadstranddal fogják megoldani az áldatlan állapotot Hévízen

Egy keszthelyi önkormányzati képviselő vetett volna véget beadványával az „undergrand fürdőkultúra” több évtizedes időszakának, de nem járt sikerrel.

Az ötlet, mely szerint a Hévízi-tó vízét levezető, 13 kilométer hosszú, 10-12 méter széles, Zala folyóba ömlő csatorna (más néven lefolyó vagy kifolyó) egy részét alkalmassá lehetne tenni ingyenes strandolásra, nem először ütközik falakba – írta a Napi.hu.

Mint arról az Infostart is beszámolt, egyre többen választották a turistaszezonban a Hévízi-tó kifolyójában való illegális fürdőzést. Ezt tavaly a járványhelyzetre, idén pedig környezetvédelmi okokra hivatkozva megtiltotta Hévíz polgármestere – igaz, a terület Keszthely közigazgatási területén fekszik, tulajdonosa a magyar állam, kezelője a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Papp Gábor arra hivatkozott, köztisztasági és közszemérem elleni vétséget követ el az ott fürdőzők egy része.

A terület hivatalos működésének kérdése most egy önkormányzati képviselői beadvány kapcsán került napirendre a Keszthelyi Önkormányzat idei utolsó, decemberi ülésén. Molnár Tibor keszthelyi politikus javaslata arra irányult, hogy illemhelyek és szemétgyűjtők kialakításával teremtsék meg a fürdőzés alapvető feltételeit.

A beadvány azonban nem járt sikerrel, írta a portál, ugyanis a keszthelyi közgyűlés városstratégiai bizottságához eljuttatott, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BfNP) szakvéleménye szerint a tervezett fürdőhely jelentős ökológiai kárt okozna a trópusi folyókra emlékeztető növény- és állatvilágot rejtő lefolyóban, de magában a tóban is. Egyébként vízügyi igazgatósági rendelet is tiltja a lefolyó vizének elején elhelyezett vízi műtárgy közelében történő fürdést, rendőrök is ellenőriztek ott idén.

Hírdetés

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

A gazdasági portál információi szerint közben a Hévízi Szobakiadók Közössége évek óta azt látja, hogy az illegális lefolyói gyógyfürdőzés átrajzolta a város magánszálláshelyi térképét.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »