"Nem láttál semmit, és erről egy szót sem!" Megvertek és fenyegetéssel akartak hallgatásra bírni egy 21 éves diákot a zsaruk

"Nem láttál semmit, és erről egy szót sem!" Megvertek és fenyegetéssel akartak hallgatásra bírni egy 21 éves diákot a zsaruk

A fiút a portálon M-ként emlegetik, 21 éves diák. Azt mondja, a Körúton csatlakozott az akkor már fogyatkozó tömeghez. Amikor leprakolt mellette egy rendőrautó, gördeszkájával leverte a visszapillantó tükrét. A zsaruk rövid kergetőzés után elkapták és megbilincselték. Eddig semmi rendkívüli nincs a történetben, hiszen rongálást követett el, aminek ilyen tüntetéseken ez szokott lenni a következménye. 

Csakhogy M-et adatai felvétele után beültették egy kisbuszba két rendőrrel, és rájuk záták az ajtót. A fiú elmondása szerint 

„Az egyikük az előttem levő székről hátrafordulva nyakon ragadott és elkezdett fojtogatni, hasbabokszolni. Ezután figyelmeztette a fiatal társát, hogy az nem látott semmit, és erről egy szót sem. Végül kinyílt az ajtó és beszálltak a többiek is.”

Miközben a Gyorskocsi utcába szállították, titokban elindított egy hangfelvételt a telefonján. Ezt közölte az egyenruhásokkal is, akik döbbenetes módon reagáltak. 

Rendőr 1, emelt hangon: Mondja mester! Segítek, elmondom. Nevet szeretne? Nevet szeretne, hogy majd megpanaszolja az intézkedést? Mondok nevet. De akkor mondja, ne ilyen csicska módon csinálja, akkor normálisan, mint emberek szoktak. Hát férfiak vagytok, vagy mik vagytok ti?? Mi?? Ilyen csicska módon lelesel? Megmondom neked. Le fogom írni egy lapra egy ilyenre és odaadom oszt jelentsél föl. Mit csináltak neked, ki bántott, mondjad?! Bántottunk? 

M., halkan: Igen.

Rendőr 1: Igen? Ki? Ki? Melyik volt? Gyere szállj ki, mutasd meg! Gyere! Légyszíves! Gyere! Ki bántott, azt mutasd meg nekem légyszíves,  [nem kivehető szöveg] a kollégáktól. Melyik bántott? Egyik se biztos, mert ott se voltak, kezdjük ott.

M.: Nem, nem, nem láttam a számát.

(Egy másik rendőr bemondja a számát.)

Több rendőr szólal meg egymás után: Itt van bazdmeg. Én mit csináltam? Az enyém nulla XXXX. 

M.: Valamelyik kolléga rám zárta az ajtót. Öööö

Rendőr: Én azt is elmondom: én kaptalak el. Ennyi.

M.: Ja jó.

Rendőr: A bilincset ő rakta rád.

Hírdetés

M.: Rám zártad az ajtót.

Rendőr: Rád zárta!?? Nem őriztetek együtt disznót. Mi rendőrök vagyunk, te meg egy állampolgár. Vagy Ön. Mer én önöztem, ugye?

M.: Igen. Tehát Ön, Ön rám csukta az ajtót–

Rendőr: Igen.

M.: Torkon ragadott.

Rendőr, fojtott hangon, úgy hallatszik, mintha közel lépett volna N.-hez: Mit mondtam neked, mi? Mit mondtam neked?!  [nem kivehető szöveg] senki nem látott semmit, fel tudod fogni? Ne gúnyolgassál, mert olyat beverek, hogy beszakad a fejed, megértetted? Megértetted?

Másik rendőr: De meg fogjuk adni, nyugodjá’ meg.

Rendőr:  Mindenkinek meg lesz adva, csak rábaszol. 

(egyszerre beszélnek többen)

Rendőr: Zsebből telefonnal felvenni meg ennyi. Az utcán ki néz szembe a büdös cigányokkal, te nézel szembe? Azt itt dobáltok minket?

Másik rendőr: Hány órát dolgoztál már, hogy kimész, oszt fightolsz, mi? Meg leütöd a rendőrt?

Rendőr: Ne [nem kivehető szöveg], mert úgy beverem a —

Elveszed a gázt, elveszed? Nagy ember vagy, mi? Nagy ember vagy. Adjak? Kell? Vigyük! Induljál befelé. Nagy volt a szád, mi?

Remélem megértetted, amit mondtam.

Másik rendőr: Mert ha férfi lennél, legalább azt mondanád: Uraim, Maguk ezt és ezt tették, jelvényszámot. Ez tuti. De az, hogy csicskába lesegeted le, ez mi vagy te ember? Szégyen bazdmeg!

Az örsön az M-et bántalmazó rendőr már nem volt jelen, társa pedig – engedelmeskedve a fenyegetésnek – tagadott mindent. A 444-nek a fiataelmber elmondta: valószínűleg feljelentést tesz az ügyben. A portál kereste a rendőrséget is az ügyben, de nem reagáltak. 

Az egyenruhások hasonló alpári stílusban gyalázták és bántalmazták a tegnap éjjel elhurcolt jobbikos lányt is, akit a tüntetők toltak át a sorfalon, ezt követően fogták le.

Mivel nem volt hajlandó átadni nekik a nála levő zászlót, megrugdosták. Később elmebetegnek, Soros-bérecnek nevezték, és annak ellenére, hogy semmilyen agressziót nem követett el, valószínűleg büntetőeljárást indítanak ellene.

„A fal felé fordítottak, ekkor jött a könnygáz, amit a tagtársaim és a frakciótagok kaptak, amikor utánam jöttek”

„A déli oldalon egy rendőrsorfal zárta el az utat, én és még néhányan úgy döntöttünk, hogy megkerüljük őket, ám ezt úgy tíz-tizenöt lelkes fiatal mögöttünk nem így gondolta, és kvázi maguk előtt tolva nekitoltak a rendőröknek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »