Nem köptem, ez biztos, mert akkor kiállított volna a bíró! – nyilatkozatok a BL-csata után

Nem köptem, ez biztos, mert akkor kiállított volna a bíró! – nyilatkozatok a BL-csata után

Az FC Internazionale futballtörténeti léptékkel is emlékezetes, a BL-elődöntők gólcsúcsát beállító párharcban, a hosszabbításban felülkerekedve jutott be a sorozat müncheni döntőjébe. A mérkőzés rengeteg izgalmat és fordulatot hozott, nem csoda, hogy bőven van róla véleményük a szereplőknek.

Lautaro Martínez tulajdonképpen nem volt játékra kész, mégis szorosan bekötözte a lábát, s felment a pályára. Aztán az első félidőben lőtt egy gólt, s kiharcolt egy tizenegyest, nagy része van a sikerben. A meccs után arról beszélt, hogy a sérülést hozó barcelonai találkozó után két napig fel sem kelt az ágyból, még sírt is, részben a fájdalomtól, részben a tudattól, mert úgy gondolta, nem épül fel a visszavágóra. De azt is tudta, hogy játszania kell. Kedd délelőtt még az édesanyja telefonhívását sem fogadta, mert tudta, hogy ő is szenved Argentínában, aggódik érte. Végül játszott, amennyit bírt, s minden szenvedés megérte. Alighanem szenvedett az utolsó pillanatokban, a kispadon is, összekulcsolt kézzel imádkozott, hogy legyen már vége a mérkőzésnek.

Davide Frattesi a 78. percben váltotta Hakan Calhanoglut. Az olasz válogatott középpályás nem gyakori gólszerző, az egész idényben hatnál jár, de ezekből az egyiket a Bayernnek lőtte Münchenben, a másikat most a Barcelonának a San Siróban. Azt mondta, a gólörömbe beleszédült, látható is volt a televíziós közvetítésben, hogy leül a földre már a saját tizenhatosánál, s jelzi, hogy ápolást kér, mert forog vele a világ.

Yann Sommer 14 védést produkált a 90+120 perc alatt, fura módon, hiszen Milánóban Wojciech Szczesny sem hibázott, mégis egyfelől a kapusok közötti különbség döntött, a svájci veterán megfogott három „védhetetlennek” tűnő labdát is. A Gazzetta dello Sport Julio Césarhoz, az Inter korábbi brazil kapusához hasonlította, aki 2010-ben, ugyancsak a Barcelona ellen, Lionel Messi lövését hárította úgy, ahogyan most Sommer kivédte a 113. percben Lamine Yamal próbálkozását. Sommer a világfutball egyik legintelligensebb játékosa, legalább három nyelven bármikor kész szabatosan nyilatkozni, most csak annyit mondott, hogy „különleges védés volt, életem végéig emlékezni fogok rá. Örülök, hogy a lövés nem ment be.”

Hírdetés

Arrigo Sacchi, az AC Milan – gyerekkorában egyébként Inter-szurkoló – legendás edzője, vb-ezüstérmes szövetségi kapitány mondott aztán egy olyan mondatot, amelyre akár egy San Remó-i fesztiválgyőztes számot lehetne alapozni: „Az Inter olyan, mint amilyenek mi magunk is vagyunk, olaszok, akkor a legjobb, amikor a legnehezebb a helyzet.”

Simone Inzaghi három éven belül másodszor vitte BL-döntőbe az Intert, egyáltalán korábban csak a Mágus, Helenio Herrera juttatta el (természetesen még a BEK-sorozatban) a fekete-kékeket a legtekintélyesebb sorozat döntőjébe. Szerinte csak úgy juthatott a csapata a döntőbe, ha mind a két mérkőzésen nagyon jól játszik a rendkívül erős ellenféllel szemben, s ez igaz, a csereként beszálló játékosokra is. Érdekes, hogy a Barcelona kapcsán arról beszélt, hogy nem Lamine Yamal játéka tetszett neki leginkább az ellenfélnél, hanem Frenkie de Jongé.

A másik oldalon Hansi Flick nagyon csalódottan mondta, hogy szerintem nem született igazságos eredmény, de az Inter rászolgált a döntőbe jutásra.

A katalán klub játékosai elsősorban a játékvezetőt, a lengyel Szymon Marciniakot okolták a vereség miatt, s szinte egységesen vallották, hogy semmiben sem maradtak el az Inter mögött. Lamine Yamal már a hétvégi El Clásicóra is célzott: „Mindent beleadtunk. Idén nem jutottunk el a döntőbe, de visszatérünk. Visszavezetjük ezt a klubot a csúcsra, mert megérdemli. Betartom az ígéretemet, és elhozom Barcelonába a serleget. Nem állunk meg, amíg el nem érjük. De vasárnap egy újabb döntő következik, és mindannyiunknak együtt kell lennünk. Éljen a Barça!” .

Inigo Martinez fura módon igyekezett alátámasztani, hogy az olaszok „vádjával” szemben nem köpte le a 93. percben esett gól szerzőjét, Acerbit: „A fülemben ünnepelt, emiatt felbőszültem, de nem köptem le. Ez biztos. Nem köptem, ez biztos, mert akkor kiállított volna a bíró!”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »