Nem kis bakot lőtt az úgynevezett közmédia: saját munkatársukat állították be Vona iszlamista összekötőjeként

Nem kis bakot lőtt az úgynevezett közmédia: saját munkatársukat állították be Vona iszlamista összekötőjeként

Az agitprop szintre süllyedt közmédia részeként működő Híradó.hu hangzatos felütéssel írta meg: Vona Gábor esküvői tanúja egy palesztin fiatalember volt, akinek a segítségével a Jobbik elnöke eljutott Jemenbe, és ekkor kezdett el foglalkozni az iszlámmal is.

Az Alfahír most megírta, ki is az a bizonyos palesztin esküvői tanú.

A közmédia berkein belül egészen biztosan ismerősen cseng Amin Zoltán neve. Ő az a palesztin (és magyar) származású férfi, aki Vona Gábor esküvői tanúja volt.

Amin Zoltán 2010-ben, a Duna Televízió vezérigazgató-helyetteseként csatlakozott a közmédia csapatához, majd 2014 októberétől az MTVA programigazgatói posztját töltötte be 2015-ig. 2016-ban még egészen biztos, hogy a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány kuratóriumának tagja volt (az 5. oldalon található a neve). A Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) oldalán megtalálható információk szerint pedig jelenleg is producerként részt vesz közmédiás műsorok gyártásában. A 2018. január 25-i Ki mer ma? – Játék és opera 10 percben című műsor (amit Ókovács Szilveszter vezet, aki egy 2011-es Origó-interjúban arról beszélt, hogy ő hozta Amint a Duna TV-hez) adatainál a közreműködők között található. Az Opera Café című műsornál is producerként tevékenykedik, a február 4-i adás végén nagy betűkkel látható a neve.

Úgy tűnik tehát, a jobbikos iszlamista-terrorista vonal létezésének bebizonyítása ezúttal sem sikerült a legfényesebben a Habony-médiának…


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »