„Nem kész terméket várunk, hanem fejlődésre képes teremtményt” – Ifjúságnevelők vezetői találkoztak

„Nem kész terméket várunk, hanem fejlődésre képes teremtményt” – Ifjúságnevelők vezetői találkoztak

November 26-án tartották az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területén működő ifjúságnevelő szervezetek vezetőképzőinek a találkozóját, a VK Fórumot. Az egynapos rendezvény szervezője a főegyházmegye ifjúsági referatúrája és a Piarista Rend Magyar Tartománya volt, a helyszínt a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola biztosította.

A szervezők kifejezett célja a szervezetek közötti párbeszéd elindítása volt, ami reményeik szerint a jövőben tovább folytatódik.

A nap nyitányaként Mohos Gábor segédpüspök köszöntötte a résztvevőket, felhívva a figyelmüket arra, hogy a gyakorlatias szakmai képzés mellett elengedhetetlen a hitben való növekedés, hiszen végső soron minden képzés fő célja: közelebb kerülni Jézushoz.

A nap első felében Kató Csaba diakónus, tréner, coach tartott előadást az elköteleződés és felelősségérzet felkeltése kérdéskörét kifejtve. A szentimrevárosi plébánia diakónusa a képzések célja és tartalma mellett identitásuk és működésük állandó vizsgálatát hangsúlyozta. Kiemelte a képzések folyamat jellegét, ami az isteni teremtésre rímel: nem „kész terméket” várunk, hanem „fejlődésre képes teremtményt” ezen fejlesztő műhelyek eredményeképp. A tánc szemléletes példájával érzékeltette a tisztelet–bizalom–felelősség–odaadottság négyes dinamikáját. Az előadás a jelenlévők közös eszmecseréjével zárult, a példaadásról és vezetőik kíséréséről osztottak meg tapasztalatokat a hozzászólók.

A közös ebéd igazi szakmai kerekasztallá alakult: egymással frissen megismerkedett „szakmabeliek” és régi jó barátok tartottak hosszas eszmecserét az általuk végzett ifjúságnevelő tevékenységről, képviselt szervezetük hasonlóságairól vagy épp különbségeiről.

Hírdetés

A délutáni blokkot Guba András SP piarista, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektorhelyettese vezette. Felvezetőjében a közösségekben megélt hit dinamikájáról gondolkodott. Rámutatott arra, hogy a fiatalok evangelizálása nem elsősorban a vezetők feladata, hiszen legtöbbször közösségben tapasztaljuk meg hitünket. Így a mozgalmak általánosságban felelősek a rájuk bízottak hitének fejlesztéséért – részben tehermentesítve ezzel a csoportvezetőket. Kifejtette véleményét, miszerint a közösségeket ezen feladatukban nagymértékben segítheti, ha önmagukon túlmutató feladatot vállalnak – utalva a „kilépő Egyház” fogalmára is. A bevezetőt követő kiscsoportos beszélgetésekben a jelenlévők tanúságot tettek képviselt szervezetük személyesen megélt eredeti karizmájáról, megosztották tapasztalataikat a vezetők mentorálásáról, és végül szervezetenként megfogalmazták saját karizmájukat. Az összejövetel közös imával zárult, melyben a meghívottak kifejezték, hogy mit visznek magukkal és miért hálásak.

Az eseményen részt vettek a Magyar Cserkészszövetség, a Kalazancius Mozgalom, a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Ifjúsági Szolgálata, a Magyar Schönstatti Fiú- és Lánymozgalom, a Műegyetemi Katolikus Közösség, valamint a Regnum Marianum közösség vezetőképzőinek felelősei, valamint Szakál Ádám Márton, a Piarista Rend Magyar Tartományának tartományfőnöke.

Szöveg: Schmutzer Áron, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Ifjúsági Referatúja

Fotó: Csapó Viktória, Sötét Áron

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »