Nem kérnek a Momentumból a balliberális mentorok

Nem kérnek a Momentumból a balliberális mentorok

Bajnai Gordon kényelmetlen helyzetben találta magát, Balázs Péter magyarázkodni kényszerült, Oszkó Péter pedig nem is tudott Fekete-Győr András bejelentéséről, aki Karácsony Gergelyhez hasonlóan legújabban a 2010 előtti világ figuráival készítené fel pártját a kormányzásra. Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője szerint a baloldalon ugyanaz a Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc sorakozik fel, akik már egyszer tönkretették az országot, kiegészülve a Soros-szervezetekkel, valamint a baloldal ifjúsági szervezetével, a Momentummal.

Miközben a Momentum kifelé azt kommunikálja, hogy magabiztosan készül a 2022-es választási kampányára, ismét bebizonyosodott, hogy a valóságban zűrzavar és kudarcok sorozata jellemzi a mozgalmat. A 2010 előtti világ emblematikus politikusai ugyanis sorra cáfolják Fekete-Győr András azon bejelentését, miszerint ők a Momentum szakpolitikusaink a felkészítését segítenék elő a jövőben. A mentorcsapat tagjai közül Bajnai Gordon egykori miniszterelnök, Balázs Péter volt külügyminiszter, valamint Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter is világossá tette: nem kér a mozgalomból.

Elsőként Oszkó Péter adott hangot meglepettségének: a volt pénzügyminiszter a Facebookon közölte, hogy Fekete-Győr András bejelentéséről nem tudott, és ilyen vállalásokat bizonyosan nem tett. Hangsúlyozta, hogy továbbra is szeretné ő maga eldönteni, hogy mikor, milyen munkákban és kommunikációs aktivitásokban jelenjen meg. Arról is szólt, hogy semmilyen módon nem kíván részt venni pártpolitikai vagy választási küzdelmekben, hanem a jövőben üzleti elképzelési építésén szeretne dolgozni.

 

A pártelnök szavait sorra cáfolják a megnevezett mentorok

Hírdetés

Bajnai Gordon szintén a közösségi oldalán fejtette ki, hogy bizony igen kényelmetlen helyzetben találta magát a Fekete-Győr szavai nyomán elterjedt hírek miatt. Bajnai cáfolta, hogy a Momentum színeiben térne vissza a politikába, ugyanis továbbra sem tervez a pártpolitikában részt venni. Viszont azokat a bátrakat – tette hozzá a Momentum említése nélkül –, akik hitelesen küzdöttek és küzdenek az Orbán-kormány ellen, azokat támogatta – ezért segítette Karácsony Gergely kampányát is – valamint az ellenzéki összefogás hiteles szereplőit is mindenkor támogatni fogja.

Bajnai külügyminisztere szintén magyarázkodni kényszerült az ATV-nek: Balázs Péter elmondta, hogy ő nem egyik vagy másik ellenzéki párt programján, hanem a közös ellenzéki program gerincének összeállításán dolgozik.

A Momentum Bajnaiékkal való összeborulása kapcsán Nacsa Lőrinc a kormánypártok nevében kijelentette: Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, a Soros-hálózat, valamint a Momentum hatalomra éhesen, együtt készülődik a 2022-es országgyűlési választásokra. A KDNP frakciószóvivője hozzátette: senkinek ne legyen kétsége, hogy hatalomra kerülésük esetén újra tönkretennék az országot.

Az ex-miniszterelnökök, a Momentum és Sorosék együtt építenék le az országot Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Momentum és az említett személyek együttese azért is ironikus, mert bár Fekete-Győr Andrásék önmagukat „új nemzedékként” emlegetik, a mozgalmat segítők nyilvánosságra került listája viszont egytől egyig a 2010 előtti világ figuráinak nevét tartalmazza. Nem kétséges, hogy Karácsony Gergelyhez hasonlóan – aki főpolgármesterré választása után szintén a 2010 előtti világ arcaival vette körül magát – a Momentum elnöke is a balliberális világ rekonstrukcióján dolgozik.

Fekete-Győr András pártelnök – aki a vasárnapi romániai helyhatósági választásokon a nem magyar jelöltek támogatására szólított fel – Gyurcsány Ferenchez hasonlóan szintén tisztogatást helyezett kilátásba. Kijelentette, hogy az ellenzék 2022-es győzelme esetén hétszáz, szerinte a Fideszhez köthető vezetőt váltanának le.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »