Nem kérnek a menekülttáborból

Nem kérnek a menekülttáborból

További tiltakozásra is készek a helyiek a vámosszabadi menekülttábor bezárásáért annak ellenére, hogy a kormánypártok hallani sem akarnak erről. Legutóbb a győri önkormányzat közmeghallgatásán ütköztek falakba a tiltakozók. Itthon egyébként továbbra is 3-as szintű a terrorkészültség, azután is, hogy az osztrák hatóságok és más fővárosok is jelzést kaptak lehetséges terroristatámadásokról.

Naponta halljuk azt a propagandát, hogy a kormány nem akarja elfogadni a kötelező betelepítési kvótát. Vámosszabadi viszont nem kér az ottani, ideiglenesnek szánt menekülttáborból, ezt azonban már nem akarja meghallani a kormány, ami álságos magatartás – fogalmazott lapunknak Nagy Gergely, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés jobbikos képviselője azután, hogy a napokban a győri önkormányzat közmeghallgatásán sem sikerült napirendre venni a kérdést. Még a hónap közepén a megyei közgyűlésben javasolták a bezárás ügyének napirendre vételét, de erről a kormánypárti képviselők tárgyalni sem akartak. Az ezt követő közmeghallgatáson pedig egy vámosszabadi lakos, illetve Nagy Gergely sem mondhatta el a véleményét.

Újra bezárták a debreceni tábort

A jobbikos politikus arról is beszélt, hogy a kormány hamis érvekkel állt elő az ügyben. A vámosszabadi önkormányzat november közepén küldött nyílt levelére válaszolva Pintér Sándor belügyminiszter egyértelművé tette, hogy a tábor bezárása nincs napirenden, illetve kormánypárti politikusok akkor azzal érveltek, hogy a befogadóállomás maximális kihasználtsággal működik. Nagy Gergely szerint azonban ez nem igaz, hiszen jelenleg mintegy 160-an vannak a 220 fő befogadására képes állomáson. Most béke van, de könnyen előállhat ismét a nyárihoz hasonló helyzet, amikor százszámra jelentek meg migránsok Vámosszabadiban és Győrben is, ezért akarták a győri önkormányzat közmeghallgatásán ismét felvetni a kérdést, hiába. A képviselő egyelőre nem tudta megmondani, hogy milyen további lépéseket tesznek az ügyben, de szavai szerint nem hagyják annyiban a kérdést.

Mint arról beszámoltunk, másfél hete zárt be „újra”, hivatalosan is a debreceni menekülttábor, amit november végén egyszer már bezártak. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak így Bicskén és Vámosszabadiban maradtak nyitott befogadóállomásai, közösségi szállása Balassagyarmaton, ideiglenes befogadóállomása pedig Nagyfán. Emellett vannak kisebb, menedékkérők elhelyezésére szolgáló állomások, például Kiskunhalason.

Hírdetés

Egyre hosszabb a szlovén kerítés

– A jövő év második felében dönthet az Európai Bíróság a betelepítési kvóták megszüntetését célzó magyar keresetről – erről már az igazságügyi miniszter beszélt az állami rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Trócsányi László úgy fogalmazott: a döntés amellett, hogy precedensértékű lehet, azt is mutatja majd, hogy a jog milyen szerepet játszik az Európai Unióban. A miniszter a kereset benyújtását bátor döntésnek nevezte. Hozzátette: Szlovákia is benyújtott egy hasonló keresetet – a két ország egyeztetett is az ügyben –, de szerinte Magyarország jogilag más helyzetben van, hiszen az országon áthaladó 380 ezer ember, illetve a velük kapcsolatos eljárások lefolytatása rendkívül nagy terhet jelentett a közigazgatásnak. Éppen ezért Magyarország a határozat megsemmisítésére irányuló elsődleges kereset mellett – annak elutasítása esetére – egy másodlagosat is benyújtott, amelyben annak kimondását kérik, hogy a Magyarországra vonatkozó kvóta nem alkalmazható.

Közben a migrációs hullám ellen Szlovénia egyre hosszabb kerítéssel próbál védekezni. Már több mint 150 kilométeres a Horvátországgal közös határon felhúzott drótakadály – számolt be a Jutarnji list című horvát napilap. Horvátország szerdán egy hatodik tiltakozójegyzéket is küldött Ljubljanának, mert Zágráb szerint a kerítés a horvát oldalra is átnyúlik. A migrációs nyomás viszont továbbra sem enyhül. A zágrábi belügyminisztérium adatai szerint a magyar–szerb zöldhatár szeptemberi lezárása óta Horvátországban 530 667 migránst vettek nyilvántartásba.

Terrortámadásokra számítanak

– „A Terrorelhárítási Központ (TEK) folyamatos kapcsolatban van az osztrák partnerszervezetekkel. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint azonban Magyarországon nem indokolt az érvényben lévő 3-as készültségi szint megváltoztatása” – közölte érdeklődésünkre a TEK. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a fokozott osztrák biztonsági intézkedések miatt az év utolsó napjaiban változhat-e a jelenleg 3-as fokozatú magyar terrorkészültség. Az osztrák hatóságok szombaton közölték, hogy hírszerzési értesülések szerint karácsony és újév között terrortámadások lehetségesek az osztrák fővárosban és más európai nagyvárosokban. Arra a közlés nem tért ki, hogy ez vonatkozik-e Budapestre is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2015. 12. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »