„Az Operaház helyén petyhüdő mocsár”, vad növényzet, rákosi homok és pusztai bojtorján – de a legnagyobb akadályok között Krúdy Gyula még a csavargók találkozóhelyéről, a hírhedt piros szemű csárdáról is megemlékezett. Kossuth Lajos álma, a Lánchíd és a Városliget közti sugárút végül Andrássy Gyula és Podmaniczky Frigyes önfeláldozó munkája révén valósulhatott meg: 148 éve, 1876. augusztus 20-án adták át a Sugárutat, amelyet néhány évvel később Andrássy útra kereszteltek.
„Voltak olyan férfiak, akik fogadalmaikat egy életen át nem felejtették. Ilyen volt Podmaniczky Frigyes, aki a jövő időktől való meghatottsággal, regényhősi lelkesedéssel, a 19. századbeli emberi elragadtatással nézegette a mai Andrássy út kopasz telkeit, a külvárosi tanyák udvarait, az Operaház helyén petyhüdő mocsarat a hozzá tartozó betyárcsárdával együtt” – írta Krúdy Gyula a Budapest vőlegénye című munkájában.
Nem ő volt az első, aki a város jövőjéről álmodozott. Kossuth Lajos a szűk Király utcát (akkor még utczát) megkerülő, a Lánchídtól a Városerdőig (ma Városliget) tartó út megépítését kezdeményezte a reformkorban, de kívánsága csak 1876. augusztus 20-án válhatott valóra: noha ő ekkor már emigrációban volt, átadásra került Pest büszkesége, a Sugárút, amelyet néhány évvel később Andrássy Gyula miniszterelnök tiszteletére átkereszteltek.
(Idősebb) gróf Andrássy Gyula
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után Pest morálisan nem, de gazdaságilag hamar talpra állt, és fejlődésnek indult: a város bekebelezte a szabad földterületeket. A Városliget egyre népszerűbb lett a szórakozásra vágyó polgárság körében, és ahogy Krúdy írta, a városligeti tó környékén már „katonai zenekar pufogja vasárnap délutánonként a legédesebb bécsi valcereket, de ide a közlekedést a Király utcai omnibusz vagy pedig a Fasorban vágtázó pesti bérkocsi szokta lebonyolítani” – az Andrássy útnak ekkor még se híre, se hamva nem volt.
Idősebb gróf Andrássy Gyula 1868-ban kezébe vette az irányítást, és párizsi tapasztalataira alapozva Pest felvirágoztatására vállalkozott. Terézváros ekkor még külvárosi övezet volt, nem sokkal távolabb már krumpliföldek és nyaralóházak sorakoztak. A miniszterelnök felkérésére Reitter Ferenc mérnök készítette el a Buda és Pest legfontosabb városfejlesztési teendőiről és a várható költségeikről szóló emlékiratot, és kidolgozták az 1871-es nemzetközi pályázat követelményeit: megkezdődött a főváros szabályozásának és működtetésének újragondolása.
Az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatot 231:60 arányban megszavazták, a Sugárútra vonatkozó törvénycikket Ferenc József 1870. december 26-án szentesítette, és a célra 3,3 millió korona és 4,9 millió forint hitelt javallott. A Sugárúti Építő Vállalat 1872-ben kezdte meg a munkálatokat, az akkor még Nyolcszög térnek nevezett Oktogon feltöltésével, és az első szakaszban több épület is „áldozatul” esett az elbontásoknak. Az Oktogonon túli szakaszon már csak néhány épületet, így az Oetl-féle vasszekrény-gyárat, valamint a Rózsa és Szív utcák közötti kórházat kellett lebontani.
Andrássy (Sugár) út 123., 1876 körül készült felvétel (Kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)
Báró Podmaniczky Frigyes az építkezés „felügyelőjeként” szerzett elvitathatatlan érdemeket, elsőszámú hivatása mindvégig Pest világvárossá fejlesztése volt. Az őt személyesen is ismerő Krúdy Gyula nem volt rest összegyűjteni, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a bárónak: „Sok lelki dilemmát is okozó megbeszélésen, tanácskozáson, sőt támadáson kellett átesni a főváros történetében legnevezetesebb bárónak, amíg a vad növényzettel, rákosi homokkal, pusztai bojtorjánnal, elhagyottsággal, rosszhiszeműséggel és vadvizességgel is garnírozott Andrássy úti telkeket el tudta sózni olyan kezekbe, amelyek az építkezést is vállalták.”
Báró Podmaniczky Frigyes
A „legnagyobb veszedelmet” az egykor az Operaház helyén álló, piros szemű csárda jelentette, amely találkozóhelyként szolgált a városi és pusztai csavargóknak – a „régi jó” betyárvilág iránti nosztalgia még az 1880-as években is megmaradt –, ezért Podmaniczky nem volt rest, és – a legenda szerint – maga vette kezébe a fokost és a pisztolyt, hogy a nem kívánatos vendégeket likvidálja. Ugyan erre perdöntő bizonyíték nincs, de az elmondások szerint a templomok építését azért nem engedélyezte, mert a felső tízezer – akiket meg akart győzni az építkezés előnyeiről – nyugodt életkörülményeit zavarta volna a misére induló tömeg.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
