A rendőrség elismerte, hogy egy 17 éves lány meghalt, miután késsel megszurkálták egy menekültszálláson a norvégiai Sunndalban. A 18 éves gyanúsítottat letartóztatták. A hírt Jarl Aspen, Nordmøre és Romsdal körzeti rendőrségi vezetője erősítette meg a norvég VG.no-nak.
A rendőrség és a mentők súlyos sérülésekkel találtak rá a fiatal nőre, aki később belehalt sérüléseibe. Az 1997-es születésű gyanúsított tette elkövetése után elmenekült a helyszínről, de nem sokkal később letartóztattak – derül ki Asper közléséből.
Az 1998-as születésű áldozat és a letartóztatott egyaránt afrikai származású.
A rendőrség csütörtök esti közlése szerint a gyilkos egy éve élt a "menekült"szállón, a 17 éves áldozat augusztus óta lakott ott. Ennek ellenére a szálló igazgatója, Tore Vaagen péntek délelőtt azt nyilatkozta, hogy a 18 éves elkövető nem lakott a szállón és nem volt semmilyen kötődése a településhez, és kommentálni sem kívánta az esetet a VG-nek.
A hatóságok szerint a letartóztatás dráma nélkül zajlott. Még keresik a gyilkos fegyvert, az afrikai beilleszkedni vágyó ugyanis eldobta tette elkövetése után. A bűnesetet 20:38-kor jelentették, a gyanúsítottat 21:36-kor már le is tartóztatták.
A rendőrségi vezető elmondása szerint a helyszín biztosítása mellett "gondoskodnak a menekültszállón lakók nyugalmáról is".
Az esetnek több tanúja is volt, de kihallgatásuk hosszabb időt vehet igénybe a nyelvi eltérések miatt. A rendőrség még nem tudja, hogy milyen kapcsolatban állt egymással az áldozat és az elkövető.
(Kuruc.info – VG.no – olvasónk fordítása nyomán)
– Már a jegesmedvék mellett sincs hely: zárja a kapuit Norvégia
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »