Soha nem volt olyan kevés házas ember az országban, mint éppen most. Mi tagadás, ezen a többség, magamat is beleértve, vajmi keveset csodálkozik, hiszen sok idő eltelt, sok víz lefolyt a Dunán a múlt század hatvanas évei óta, amikor dúlt a nagy házasodási kedv. Azóta több olyan generáció is felnőtt, akiknek szülei elváltak. Túl jó példa tehát nincs előttük. S számba kell vennünk a változó világot, az új trendeket, amelyek, ha nincsenek is mindig az ínyünkre, de mégis befolyással vannak a holtomiglan-holtodiglanra.
Nincs már meg az a kényszer vagy elvárás, ami még néhány évtizeddel ezelőtt megvolt. Viszonylag rövid ismeretség után, tizenkilenc-húszévesen férjhez menni, gyermekeket szülni, a férfiaknak keményen dolgozni és kitartani egymás mellett jóban-rosszban… Tudom, ez így túlságosan leegyszerűsített, de hosszas kifejtésre ilyen rövid írás keretében nincs mód.
Ahogy egyre inkább elterjedtek a fogamzásgátlók, leginkább az antibébi tabletta, a nők egyre szabadabbá váltak, szabályozhatták, mikor váljanak anyákká. A család már nem került az első helyre, fontosabb lett az érvényesülés, a karrier. Ennek sokszor nemcsak a gyermek, de a férfi is gátja lehet.
Míg harminc-harmincöt évvel ezelőtt még nem volt ritka, hogy valaki egyetemi tanulmányai idején szült egy vagy akár két gyermeket is, manapság azt látjuk, hogy az egyetem végeztével is legalább néhány évig még nincs gyermekáldás.
Sőt, nagyon sok, húszas éveinek második felében járó nő még a szingli, bulizós korszakát éri.
A párválasztás, vagy inkább pártalálás sem olyan egyszerű manapság, mint régen. Az embernek néha az az érzése, mintha sok fiatalnál az úgynevezett rózsaszín korszak elmaradna, vagy igencsak lerövidülne. Pedig régen ez volt az az időszak, amikor a fiatalok rohantak az oltárhoz vagy az anyakönyv-vezető elé… Ma pedig a szerelem érettebb szakaszában, amikor a lángolás már alábbhagyott, sokszor több éves együttélést követően szánják csak rá magukat…
De többnyire nem szánják rá. Mert sok előttük a rossz példa. Igen erős érv, ha elvált szülők gyermekei, vagy, ha rossz házasságban élnek szüleik. A barátok, rokonok, ismerősök rosszul elsült házasságai, csúnya vagyonelosztási perrel, tortúrákkal megspékelve, szintén intő jelek számukra. Nehogy már ebbe a folyóba lépjenek…!
Van, aki egyenesen rabigának, láncnak érzi a házasságot, ahonnét nincs szabadulás…
Meg aztán ugyebár, tudjuk jól, hogy a boldogsághoz nem kell papír. Az a bizonyos, ami hivatalossá teszi, két ember szövetségre lépett egymással. A szebb jövő reményében.
Régóta tudjuk, a házasság intézménye elavult. Roskadozó, omladozik, úgy tűnik, nem állta ki az idő próbáját. Vagy mondhatnánk úgy is, jócskán fogott rajta az idő vasfoga. Pedig valaha régen éppen ez volt az, ami segítette az emberiség fejlődését, előbbre jutását. Bizonyos kereteket szabott, egyfajta rendszerbe helyezte a földi halandókat. Tudták, mi a dolguk. Az, ami apáiknak, nagyapáiknak… Ha eljött az ideje, házasodtak, gyermekeket nemzettek, dolgoztak, közösen építették a jövőt. Egyáltalán nem biztos, hogy boldogok voltak, de tették a dolgukat.
Olyan világot élünk, ami nem szereti a gátakat. Nehezebben tűrjük a rabigát. Nem akarunk már a másiktól függeni, és úgy ugrálni, ahogy ő fütyül. Ráadásul és szerencsére a nők már egyáltalán nincsenek rászorulva arra, hogy a férfi eltartsa őket. Sőt… És akkor még itt van az én vagyok én és a te meg te. A mi, a közös, az egység csak nehezen teremtődik meg. Önzők vagyunk.
Fogyasztói társadalmunkban minden arról szól, ha valami elromlik, dobjuk ki, cseréljük le, vegyünk újat. Ugyanezt műveljük kapcsolatainkkal is.
A mai lányok már szinte sosem az első nagy szerelmükhöz mennek hozzá feleségül. Jönnek-mennek az életükben férfiak, nem ritkaság, hogy csak valamikor a harmincas éveikben érnek révbe, vagy sosem találják meg a másik felüket…
A házasság intézményének leáldozóban, virágzik viszont a papírok nélküli együttélés. Mert valahol érzik az emberek, mégiscsak úgy vagyunk teremtve, hogy kiegészítsük egymást. Mégiscsak jó, ha éjszaka ott szuszog mellettünk a párunk, vagy ha kell, megszereli a vízcsapot… Mi tagadás, jó érzés magunk mellett tudni egy megbízható, jó humorú valakit és ha még pénzt is tud keresni, akkor kész főnyeremény. Az ilyenekkel, valljuk be, papír, fényes esküvő nélkül is boldogok lehetünk, akár hosszabb távon is.
Mert az örökkön örökké fogalmával a mai nemzedékek sajna nem sokat tudnak kezdeni. Amikor egyik napról a másikra változik a világ, az egy életre való elköteleződés sokak számára hatalmas vállalásnak tűnhet.
Azoknak mehet könnyebben, akik boldog, harmonikus családban nőhettek fel, s örök értékek tudóivá váltak. Ők saját szemükkel láthatják, igenis férfi és nő szövetsége kiállhatja az idő próbáját. Persze ezért rengeteget kell tenni és mindig kettőn áll a vásár.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
