Nem kapott „kölcsön” pénzt a cigány, ezért kellett elvágnia az idős asszonyt torkát

Nem kapott „kölcsön” pénzt a cigány, ezért kellett elvágnia az idős asszonyt torkát

Nem kapott tőle pénzt kölcsön, ezért ölhette meg áldozatát a bódvalenkei emberölés gyanúsítottja – tájékoztatta a Miskolci Törvényszék közleményben az MTI-t vasárnap.

Azt írták: a december 15-én történt gyilkosság elkövetésével vádolt, szombaton elfogott férfi letartóztatását vasárnap rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

Tájékoztatásuk szerint a rendelkezésre álló adatok alapján a feltételezett elkövető az esti órákban felkereste az idős asszonyt, aki miután közölte, nem tud pénzt adni neki, megkérte, hogy távozzon.

A férfi ennek nem tett eleget, a polcról magához vett egy kést, fenyegetőzni kezdett, és nyakon szúrta az őt a házból kitolni próbáló nőt.

Amikor az asszony a földre került, leszorította és többször megszúrta, majd átkutatta az ingatlant, de semmit nem talált.

Hírdetés

A gyanúsított ugyan látta, hogy az asszony még életben van, elhagyta a házat anélkül, hogy segítséget hívott volna hozzá, így áldozata a helyszínen meghalt.

A bíróság a letartóztatást azzal indokolta, bizonyítottság esetén az elkövetett bűncselekményért – a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette – akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. Egyben úgy vélte, hogy a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, a gyanúsított a szabadlábon hagyása esetén veszélyeztetné a bizonyítást.

(MTI)

Korábban írtuk:

Bódvalenkén is tombol a rend: egy idős magyar asszonynak vágták el a torkát a saját házában

Emberölés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Bódvalenkén


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »