Nem kapott cigarettát, vascsővel gyilkolt a VIII. kerületben a cigány

Nem kapott cigarettát, vascsővel gyilkolt a VIII. kerületben a cigány

A vádirat szerint a vádlott – egy 31 éves férfi – 2021. június 26-án hajnalban, a VIII. kerületi Blaha Lujza téren ittasan odament a későbbi sértett társaságában lévő egyik férfihoz, és cigarettát kért tőle. A férfi határozottan visszautasította, mire a vádlott, nyomatékot adva a kérésének, közölte vele, hogy több évet ült börtönben, és továbbra is cigarettát követelt. Mivel a férfi továbbra sem adott neki, a vádlott feldühödött, közelebb lépett a férfihoz, és felé ütött. A férfi azonban elhajolt, majd földre vitte az őt megtámadót.

Az elkövető végül kis időre távozott a térről. "Nem tudta azonban elfogadni a történteket", ezért a Rákóczi út-Csokonai út kereszteződésében megpróbált a helyéről kiszedni egy fémoszlopot, hogy azzal vegyen elégtételt az őt elküldő férfin és társain, köztük a későbbi sértetten. Az oszlopot azonban nem sikerült kiszednie, ezért továbbment a Rákóczi tér irányába, ahol talált egy csaknem 2 méter hosszú vasrudat, amivel visszament a Blaha Lujza térre. A vasrúddal a kezében odament a vele korábban konfliktusba került férfihoz és társaihoz, köztük a sértetthez, miközben azt kiabálta, hogy megöli őket.

A férfi fenyegető fellépése miatt az egyik férfi a téren tartózkodó rendőrökhöz indult segítséget kérni, mialatt a sértett a másik társával pedig követte a 4-6-os villamos megállója felé tartó vádlottat, és közben többször felszólították, hogy tegye le a kezében lévő vasrudat.

A villamos megállójában a férfi szembefordult a még a síneken álló sértettel, és a vasrudat a feje fölé emelve, fentről lefelé irányuló mozdulattal, nagy erővel fejbe ütötte a férfit, aki az ütéstől azonnal összeesett.

Hírdetés

A rendőrök az elkövetőt a helyszínen elfogták, és értesítették a mentőket, akik a sértettet kórházba szállították, a férfi azonban a szakszerű orvosi ellátás ellenére pár nappal később életét vesztette.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő, büntetett férfit emberölés bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban azzal, hogy a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét zárja ki, közölték honlapjukon.

A felvételen az emberölés előzménye látható, amikor a vádlott magához veszi a vascsövet. A vádlott társaságában látható személy a bűncselekményben semmilyen módon nem vett részt, a bűncselekmény helyszínén már jelen sem volt.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »