Nem jutnak több előnyhöz a beoltottak

Nem jutnak több előnyhöz a beoltottak

A koalíciós pártok között ismét konfliktus alakult ki – míg a Sme rodina elutasítja, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesüljenek a beoltatlan személyek, addig az SaS azt szeretné, hogy a beoltottakra enyhébb szabályok vonatkozzanak.

Az SaS szerint a pénzosztás nem a leghatékonyabb módja az oltási kedv növelésének, de egy közös motivációs csomag részeként támogatták volna ezt a javaslatot. Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke azonban nem bocsájtotta szavazásra a beoltottaknak kedvező enyhítéseket tartalmazó tervezetet, s válaszul az SaS nem támogatta a pénzügyi motiváció bevezetését.

Kollár pénteken ismét hangsúlyozta, elutasítja, hogy az állam az embereket két különböző kategóriába sorolja attól függően, rendelkeznek-e védőoltással. A párt elnöke kijelentette, ő maga is megkapta az oltás mindkét adagját, majd mindenkit arra biztatott, jelentkezzen a vakcináért. Hozzátette, az oltásnak önkéntes alapon kell történnie, senkit nem szabad arra kötelezni, hogy akarata ellenére beoltassa magát. Elfogadhatatlannak tartja, hogy az emberek csak oltási igazolással, negatív koronavírusteszttel vagy a fertőzésen való átesést igazoló dokumentummal mehessenek például étterembe vagy egyéb rendezvényekre. A parlament elnöke nem ért egyet azzal sem, hogy az egészségügyi minisztérium megszüntette az ingyenes antigéntesztelő pontokat, és a lakosoknak fizetniük kell a tesztért. A törvénymódosítást csak abban ez esetben támogatná, ha a járványügyi helyzet lényegesen rosszabb lenne, és az állam ingyen garantálná a koronavírustesztet. „Ha az állam követeli a tesztelést, be kell biztosítania, hogy ingyenes legyen. Abszolút elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az emberekre hárítsa a terhet” – mondta Zuzana Šebová (Sme rodina) parlamenti képviselő.

A közegészség védelméről szóló törvénymódosítást pénteken gyorsított eljárásban akarták elfogadni a koalíciós pártok, ehelyett azonban csak a következő, július 22-én kezdődő parlamenti ülésén szavaznak róla a képviselők. Richard Sulík (SaS) ma kritizálta a házelnök döntését a szavazás elnapolásáról. Emlékeztetett, a Sme rodina képviselői korábban kétszer is beleegyeztek, hogy a beoltott személyek kivételt élvezzenek a korlátozások alól, az utolsó pillanatban azonban az oltásellenesek nyomására meghátráltak. Jana Bittó Cigániková (SaS), az egészségügyi bizottság elnöke szerint néhány régió már júliusban rózsaszínre vagy pirosra változhat a járványügyi térképen, és a törvénymódosítás nélkül a beoltott személyek sem élveznek majd kivételt az óvintézkedések alól. „Ha a következő hónapban nem jutnak el koncertre vagy fodrászhoz, a Sme rodinának kell megköszönni” – tette hozzá.

Hírdetés

Sulík rámutatott, Kollár miniszterei a szerdai kormányülésen támogatták azt a javaslatot is, mely értelmében a külföldről hazatérő személyek csak oltással kerülhetik el a karantént. A liberálisok elnöke elárulta, ők ennél a pontnál tartózkodtak, mivel szerintük ez rendkívül nehéz helyzetbe hozza a közel 30 ezer ingázót, akik oltás nélkül nem tudnak munkába menni. Hozzátette, ők azt szorgalmazták, ha valaki rendelkezik friss negatív PCR-teszttel, annak ne kelljen karanténba vonulnia.

Juraj Šeliga (Za ľudí) bízik benne, hogy a következő ülésen a vitatott javaslat is sikerrel jár. Hangsúlyozta, az intézkedés célja az, hogy ősszel se kelljen bezárni az éttermeket és egyéb szolgáltatásokat, legalább a beoltott és letesztelt személyeknek engedélyezzék a belépést.

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter bírálta az SaS-t, amiért tartózkodott az oltásért járó pénzjutalom jóváhagyása során. A javaslatot a 78 jelen lévő képviselőből 77-en támogatták. Matovič kiemelte, csütörtökön 6 órán keresztül próbáltak megegyezésre jutni a koalíciós tanácson, ahol téma volt az ingyenes tesztek ismételt bevezetése is. A Sme rodina vétójával kapcsolatban azt mondta, meglepődött, mivel csak a Facebookról értesült róla, de egyetértett Kollárral abban, hogy az egészségügyi miniszter hibázott. Matovič elismerte, a tesztelőpontok kapacitása nem elegendő a több ezer beoltatlan személy letesztelésére. A pénzügyi tárca vezetője megkérdőjelezte Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter lépését – a szegény családok szerinte kényszerhelyzetbe kerültek, mivel nem engedhetik meg maguknak a rendszeres tesztelést. Az egészségügyi miniszter pénteken jelezte, tiszteletben tartja, hogy a Sme rodina pártnak kétségei vannak az új tesztelési stratégia felől, a következő parlamenti ülésig készen áll megvitatni a tesztek árával és a tesztelési kapacitással kapcsolatban felmerülő kérdéseket. Nem hajlandó azonban eltekinteni attól, hogy az egyes létesítményekbe oltási igazolással vagy negatív teszttel lehessen belépni.

„Tíz, de lehet, hogy százmillió eurót invesztálunk most a motivációba, hogy a lehető legalacsonyabb gazdasági károkkal vészeljük át a delta variáns támadását” – jelentette be Matovič. A sorsolásba 18 év felett lehet bekapcsolódni, ha már megkaptuk az oltást, és szerepelünk az Országos Egészségügyi Információs Központ (NCZI) nyilvántartásában. Aki még csak az oltás első adagját kapta meg, a második dózis után ismét jelentkezhet, akit a Johnson&Johnson-vakcinával oltottak be, az automatikusan kétszer jelentkezhet a lottóra. Egyelőre nem tudni, a minisztérium, vagy pedig a Tipos feladata lesz-e a jutalom kifizetése. Hetente 2 millió eurós összeget fordítanak a lottóra, Matovič szerint minél több pénzt költ el az állam, annál jobb, hiszen ezáltal emelkedik az oltottsági arány. A nyeremény után adózni is kell majd (19%), ha valakit sikerül rábeszélnünk az oltásra, akkor a jutalom adómentes. Pénz viszont csak akkor jár, ha a beoltott személy az oltás mindkét adagját igényli. Ami az összeget illeti, ha 50 évnél fiatalabb személyt buzdítunk oltásra, 30 eurót kapunk. Az 50 és 60 év közötti személy meggyőzéséért 60 euró jár, a 60 évnél idősebbek esetében pedig 90 euróval lehetünk gazdagabbak.

Az Adatok Pátosz Nélkül elemzői csoport üdvözölte a kormány szándékát az oltási arány növelése terén, a szakértők szerint azonban elsősorban az idősebb korosztályra jelent veszélyt a vírus. Hangsúlyozták, az igazi probléma az, hogy 500 ezer 60 évnél idősebb személy még nincs beoltva. Ez a korcsoport a lakosság negyedét, de az áldozatok 90%-át teszi ki. Az 50 évnél idősebbeknél még rosszabbak a mutatók, náluk a fiatalokhoz 60-szor magasabb az esély, hogy belehalnak a fertőzésbe.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »