Nem játék: rendőrségi ügy lesz az ünnepi nyugdíjasverekedésből

Nem játék: rendőrségi ügy lesz az ünnepi nyugdíjasverekedésből

Az elmúlt években sajnos egyre megszokottabb jelenséggé vált, hogy a nemzeti ünnepek rendezvényein megjelenő pártfanatikus nyugdíjasok felülnek a legkisebb politikai provokációnak is, és méltóságukat elvesztve, másodpercek alatt ütlegelni kezdik a környezetükben állókat. Ezek pedig sokszor még csak nem is a provokátorok, hanem egyszerű sajtómunkások lesznek.

Tegnap is több ilyen esemény történt, a 24.hu újságírójára rátámadt egy nyugdíjas asszony és egy férfi, de a nyilvános tömegrendezvényen dolgozó sajtósok több tagját is vagy megütötték, megrúgták, vagy a kameráik letakarásával a munkájukat próbálták akadályozni.

Itt megnézhetik:

Hírdetés

A felvételen látható eseményekkel kapcsolatban a bejelentéseiről ismert Tényi István a hatóságokhoz fordult. Lapunkhoz eljuttatott beadványa szerint garázdaság bűntett gyanúja miatt tett bejelentést ismeretlen elkövető ellen. A bűncselekmény büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés.

Úgy gondolom, hogy a mai Magyarországon szükség van arra, hogy a sajtó képviselőit, ha önmagukat nem tudják megvédeni, a bűntetőjog szintjén is védelmezze a jog. Véleményem szerint ismeretlen elkövetőnek semmilyen indoka, oka nem volt arra, hogy így vezesse le a feszültségét. A sajtó képviselője a munkáját végezte, közvetített egy nyilvános rendezvényről.

– írja Tényi a VI. Kerületi Ügyészséghez és a VI. Kerületi Rendőrkapitánysághoz címezett bejelentésében.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »