Nem ismétlődött meg a tavalyi kupakudarc – könnyedén negyeddöntős a DAC Lencsés Zoltán2025. 12. 03., sze – 18:36
A DAC labdarúgócsapata Redzic duplájával és Ramadan találatával 3:0-ra legyőzte a nagymihályiakat a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében.
Tavaly a Xisco Munoz vezette DAC nem jutott el a Slovnaft Cup tavaszi szakaszába, mivel a besztercebányiak novemberben a MOL Arénában ejtették ki a sárga-kékeket a nyolcaddöntőben.
Idén Branislav Fodrek nem bízott semmit sem a véletlenre: csak Popovicsot és Ramadant hagyta ki az alapemberek közül, egyébként nagyon erős kezdőt állított fel. Nem úgy a nagymihályiak, akik távolról sem a legerősebb felállításban kezdtek, utóbbi két bajnokijukhoz képest csak 3-4 játékos maradt a kezdőben. A DAC-ban pályára léphetett Redzic Damir is, aki négy meccsre szóló eltiltást kapott a piros lapja után, de az a kupára nem vonatkozott.
A mérkőzés első, kósza lövési kísérlete Djukanovicé volt, és a DAC montenegrói támadója bele is sérült a lövésbe. A 10. percben, két ápolás után pedig már le kellett őt cserélni Ramadanra…
A félidő első felében egyébként állandó volt a hazaiak mezőnyfölénye, akik sok mozgással keresték a szabad területeket, de igazi helyzetbe nem kerültek. A nagymihályiaknak volt egy veszélyes elfutása, egyébként csak időhúzásokkal borzolták a kedélyeket.
A DAC egy rossz nagymihályi hazaadásnál járt a legközelebb a gólhoz, a túloldalon Filipének egyszer kellett egy kötelezőt védenie. A 43. percben Redzic gólra váltotta a mérkőzés első nagy helyzetét: Ouro szép szöktetése után egyedül törhetett kapura, és Jakubech lábai között gurított a hálóba. A magyar szélső egy perccel később megismételhette volna a mozdulatot, de másodszor már nem járt túl a nagymihályi kapus eszén.
A második félidőt aktívan, két veszélyes szituációval kezdte a DAC, miközben a nagymihályiak továbbra is a védekezésre fókuszáltak. A sárga-kékek Gaguával frissítették támadósorukat, játékuk pedig dominánsabb volt, mint az első félidőben.
A vendégek legfeljebb villámgyors kirándulásokat tettek a DAC térfelén, egyébként teljesen fogalmatlanok voltak, csak a 72. percben jártak először Filipe kapuja előtt, amikor Ahl csúnyán fölé fejelt egy ígéretes ellentámadás végén.
Hetvenöt perc után kezdtek ébredezni a zempléniek, a mérkőzés során ekkor dajkálták hosszabb ideig a labdát. A 78. percben pedig jött is az első ziccerük, Danko egy lépésre a gólvonaltól lőtt csúnyán fölé.
A közönség kifütyülte a hirtelen jött hazai passzivitást, amire egy perccel később Ramadan a lehető legjobb módon válaszolt: ziccerbe került, még a kapust is elfektette, majd a hálóba gurított – 2:0.
A hajrában kinyíltak a vendégek, amiből további DAC-ziccerek születtek: előbb Udvaros még nem járt sikerrel a kapussal szemben, de egy perccel később Redzic megmutatta, hogyan kell ezt csinálni: higgadtan gurított a hálóba, 3:0.
A dunaszerdahelyiek tavasszal a negyeddöntőben folytatják, az ellenfél és a helyszín még nem ismert.
Gólszerzők: Redzic (43., 87.), Ramadan (80.)
Jv.: Marhefka, 1932 néző
Sárga lap: Dzotszenidze (Michalovce)
DAC: Filipe–Kapanadze, Kacsaraba, Nemanic, Modesto (82. Mendez)–Tuboly–Ouro (62. Herc), Gruber (62. Udvaros)–Redzic, Corr (46. Gagua), Djukanovic (10. Ramadan)
MICHALOVCE: Jakubech–Lemisko (69. Omoko), Park, Dzotszenidze, Bednár, Bahi–Zubairu (46. Simamura), Begala–Danko (80. Ramos), López (69., Paulauskas), Taylor-Hart (69. Ahl)
DAC–Michalovce 3:0 (1:0)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


