MTI nyomán
Az emberbe még egy borús hétvégi este is belecsaphat a felismerés, hogy milyen hálás lehet kormányának, amiért az oly sok remek intézkedést hozott.
Például annak köszönhetően, hogy felszabadult a vasárnap, jelentősen megnőtt a túrázók száma.
Ezt mondta Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke szombat este a közmédia A Kékkör napja – Sok millió lépés Magyarországon című természetjárást népszerűsítő tematikus napjának zárásaként.
Az Országos Kékkör turistaútvonal egyébként szeptember végére újult meg teljesen, de biztos nem emiatt nőtt a túrázók száma, hanem mert zárva van minden bolt.
Az újítás egységesíti a három Kéktúrát, ezzel Európa egyik legmodernebb és leghosszabb, egyedülálló, egységes kékjelzésű, 2550 kilométeres turistaútvonala jött létre, amely körbejárhatóvá teszi az országot.
A három éven át tartó fejlesztés keretében több mint 210 helyszínen zajlott felújítás: a nyomvonal megtisztítása mellett turistaházak, hidak, kilátók, források, pihenőhelyek épültek, illetve újultak meg, kerékpáros útvonalakat jelöltek ki. Újrafestették a jelzéseket, tízezer információs táblát helyeztek ki, emellett elvégezték az útvonal GPS-alapú felmérését is.
…hogy mennyi mindenről maradnánk le, ha vasárnap is vehetnénk kaját!
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »