Anne Frank naplóját, méghozzá egy falusi lengyel zsidó fiú, David Rubinowicz feljegyzéseivel közös kötetben, úgy tizenegy-tizenkét éves korom táján olvastam először. Nem mondom, hogy David sorai közelebb álltak hozzám, de mindenesetre természetesebbnek, kamaszosabbnak éreztem őket, mint városlakó, értelmiségi sorstársáét.
Olyannyira, hogy saját kislánykori naplómba át is másoltam néhány sort abból a szadista kis rajzokkal illusztrált, kerítésre ragasztott, zsidócsúfoló gúnyversből, amelyet az akkor még gyanútlan fiú feljegyzett: „Csaló a zsidó, ő az egyetlen ellenséged. /Állj és nézzed ezt a képet, / Hogy fonnak be zsidók téged” – így kezdődik a zsidó falusi szatócsok, kocsmárosok, hentesek, azaz a kivétel nélkül ártatlan, számunkra a Jób lázadásából jól ismert kisemberek gyalázása…
David Rubinowicz gyermekien őszinte emlékeivel összehasonlítva – tökéletesen érthető és elfogadható módon – a Frankfurtból családjával a nagymama német–holland határ közelében lévő otthonából Amszterdamba menekült gyümölcspor- és húsfűszer-kereskedő, a holokausztot túlélő Otto Frank érdekes egyéniség volt. Valóban ígéretes írópalántának számító kamaszlánya alakját, meglehet, nem is tudatosan, egyféle ikonná festette át. Nem volt ebben semmi hamisítási, felnagyítási szándék, csupán annak a vágya, hogy áldozattá lett családját, s különösen a nagy tehetségnek számító Anna lányát visszaszólítsa az élők sorába, „bekapcsolja az élők kötelékébe”.
Jómagam láttam az Anne Frank naplója 1959-es, 2009-es, sőt 2019-es, Párhuzamos történetek címmel forgatott megfilmesítését is, továbbá a könyv több színpadi változatát. Mies Bouhuys holland írónő a maga természetességében mutatja be Anna Frankot, a kedves és sokszor makacs kamaszlány kétarcúságát, „aranyos Paula” és „makrancos Paula” mivoltát, s ugyanakkor a hétköznapi tragédiákat sem nélkülöző világát. Mert a Prinsensgracht közismert „hátsó traktusát” már fájdalmas nyitányok előzték meg a Frank család életében. Hollandiában is érzékelhető az antiszemitizmus vagy a hozzájuk hasonlóan menekült, de egy cipőfűzőt bekötni sem tudó Herr Professor tragikomikus méltósága. Ugyanakkor továbbra is tisztelet és főhajtás az őket bújtató keresztény Miepnek és társainak…
Az egyébként életteliséget, humort sem nélkülöző, „igazi Anne Frank” szemléletű regény egyik legmegrázóbb epizódja számomra a hosszú, éjszakai Rajna menti vonatozás, amelyet magam is átéltem. 1973 nyarán, amikor csecsemőkorú gyermekem mellől a nyomor űzött el egy röpke időre Hollandiába, hogy ott rövid idő alatt legalább pár hónapra való kenyeret keressek a családomnak. A hasonlóság annyi, hogy az én utam is menekülő akció volt, mint a négytagú Frank famíliáé, nem egyszerűen az Amszerdamban és Hilversumban kóborlás vágya. Jól fizetett munkám ellenére így is csak két hétig bírtam kint egy hónap helyett.
Amióta ez a nem mindennapi könyv megjelent, Anna és testvére, Margot nem távoli jelkép, nem ikon, hanem két, Bergen-Belsenben meghalt gyereklány, akiket barátnőjük, Lies pici elemózsiacsomagjai sem tudtak már visszaadni az életnek. „Senki nem tudja pontosan, milyen napon történt. Senki sem tudja, hogy hová temették. Valahol Németországban nyugszik a lüneburgi hangapusztán, (a természetbarátok népszerű Lüneburger Heidéjén), ahol harmincezer felnőttet és gyermeket pusztítottak el.
Komoly mulasztás volna azonban, ha nem tennénk említést a Manchesterben élő magyar festőművész és illusztrátor, Für Emil comics stílusú, ugyanakkor drámai képeiről, amelyekből megismerjük a népes Frank családot és barátait. S elrettentő ellenpontként, a minden zsidó életét már Frankfurtban, majd a hatalmi éhség előrehaladtával később Amszterdamban is megkeserítő horogkeresztes bandák és pemzlibajszos fővezérük egyszerre nevetséges és szörnyű ábrázolásait. Ezek a gúnyrajzok arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a torztükröt mutató portrék soha senkit nem kerülnek el, akik ártanak embertársaiknak. Nincs mese, mondjuk ki, Für Emil a vizuális kritika egyik ma élő zsenije!
Mies Bouhuys: Anna Frank nem esett a feje lágyára – A lány a napló mögött. Für Emil illusztrációival. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2022.
Szerző: Petrőczi Éva
Fotó: Múlt és Jövő Kiadó
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. január 22-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
