Elfogtak a rendőrök három "fiatalt", akik még áprilisban egy dohányboltot, majd egy élelmiszerüzletet próbáltak meg kirabolni Miskolcon – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Két rendbeli csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás kísérletének gyanúja miatt indítottak eljárást a 20 éves, a 19 éves és a 16 éves miskolci lakos ellen – közölte a rendőrség.
A három "fiatal" módszere mindkét esetben ugyanaz volt: a bűncselekményt közösen kitervelték, majd egyikük egy késsel fenyegetőzve bement az adott kereskedésbe, és a bevétel átadására szólította fel az alkalmazottakat, míg két társa a helyszín közelében figyelt.
A fenyegetéseknek azonban mindkét kereskedelmi egységben ellenálltak, így a támadók üres kézzel menekültek el. A rendőrök ezen a héten, hétfőn és kedden, egyenként fogták el őket. Mindhárman beismerő vallomást tettek, egyiküket a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte.
(MTI nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »