Nem hívták meg a magyar kormányt Biden beiktatására

Kormányzati meghívó nem érkezett – reagálta Szijjártó Péter az ATV kérdésére egy mai sajtótájékoztatón arra, hogy Biden amerikai elnök beiktatásán ki képviseli Magyarországot.

A külügyminiszter ugyanakkor azt mondta: ha jól értesültek, a beiktatás a koronavírus miatt a szokásosnál visszafogottabb rendezvény lesz.

Emlékezetes, hogy az amerikai elnökválasztási kampány finisében az Orbán-kormány egyértelműen a hivatalban lévő Donald Trumpot támogatta, Szijjártó pedig vissza is szólt Bidennek, miután a demokrata elnökjelölt Magyarországot Lengyelországgal együtt a totalitárius rendszerek sorában emlegette. A magyar külügy vezetője akkor azt üzente Bidennek: jó lenne, ha választ adna arra kérdésre, hogy milyen módon vetette latba a politikai befolyását a fia és a fia által vezetett vállalat érdekében, ennek a vállalatnak a nyereségessége érdekében.

Hírdetés

Szijjártó Péter múlt héten minderről azt mondta:

Ősszel nem az történt, hogy egyszer csak gondoltunk valamit, és nekirontottunk az amerikai elnökválasztás egyik jelöltjének, hanem az, hogy az egyik jelölt Magyarországot egy autoriter államként állította be, ami egyértelmű sértés a magyar emberekre, a magyar nemzetre nézvést. Ezt nyilvánvalóan nem lehetett reakció nélkül hagyni. (…) Én ott nem állítottam, csak annyit mondtam, hogy mielőtt ő közép-európai országokat rágalmaz, és egy közép-európai nemzetet sért meg azzal, hogy diktatúrának állítja be, azelőtt lehet, hogy neki címezve is lennének olyan kérdések a térségünkhöz kötődően, amiket meg kellene válaszolnia.

A magyar külügyminiszter hozzátette: „Én ezt az egészet nem értékelném túl. Amerikában volt egy választási kampány, ahol nyilván némi túlfűtött hangulatban rólunk nem egy ezeréves államhoz méltó módon beszéltek, amire reagáltunk. Volt már ilyen, lesz is ilyen, nem csak az amerikaiakkal kapcsolatban.”

(24 nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »