Nem foglalkoznak a tiltással a horgászok

Nem foglalkoznak a tiltással a horgászok

A halászat betiltása óta egyre több a horgász a Balatonon, és több a kifogott hal is.

Bár a vendéglátósok arra panaszkodnak, hogy nem jutnak balatoni halhoz, a tógazdaság vezetője azt mondja: korábban sem csak a Balatonból fogott halakat árulták a parti büfékben.

„A magyarországi halfaunának a tönkretételét engedtük volna, hogyha a természetes vízi, nagyüzemi halászatot tovább fenntartjuk” – mondta Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár.

Hiába panaszkodik sok balatoni vendéglátó, hogy a halászat tiltása miatt nem tudnak balatoni halat kínálni a vendégeiknek, a földművelésügyi tárca államtitkára továbbra is jó döntésnek tartja, hogy megtiltották ezt a tevékenységet a természetes vizeken.

A halgazdálkodási társaság vezetője azzal érvel, a balatoni halászat utolsó évében 2,3 tonna süllőt fogtak, miközben a tó körüli vendéglátóhelyeken 60-80 tonna fogyott. Vagyis igazi balatoni hal korábban is ritkán került a tányérokra, a tógazdaságoknál pedig ma is elérhető a jó minőségű hal.

Hírdetés

„Ha a kékalga nem jelenik meg, csak zöldalga van folyamatosan a víztérben, akkor gyakorlatilag az iszapíz el van kerülve, ha jól takarmányozzuk, és megfelelő mennyiségű természetes táplálék áll a hal rendelkezésére, és a zooplankton a tavaszi, kora nyári időszakban, akkor kiváló húsminőséget tudunk elérni a tógazdaságban is” – mondta Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A Széchenyi-terv keretében 1,5 milliárd forint támogatás jut arra, hogy a horgászat érdekeit szem előtt tartva a ponty, a süllő és a keszegfélék állományát megerősítsék. Ehhez például a Szent István Egyetem segítségével vizsgálni fogják a halállomány összetételét, élőhelyeit. Az egyik legnagyobb gond, hogy a part beépítettsége miatt kevés helyen tudnak szaporodni a halak.

„Ennek a programnak az egyik fő célja ezeknek az ívóhelyeknek mesterséges ívóhelyekkel való pótlásának a megoldása. Ilyen mesterséges ívóhelyeket szeretnénk kihelyezni egyrészt a pontyféléknek, pontynak, keszegnek, másrészt pedig a süllőnek, illetve a kősüllőnek” – mondta dr. Ferincz Árpád, a projekt szakmai vezetője

A kereskedelmi célú halászat betiltása óta több a horgász a Balatonon. Ötvenezren járnak rendszeresen a tópartra, és számuk folyamatosan nő, ahogy az általuk kifogott halak mennyisége is egyre nagyobb.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »