Nem fogja elhinni, mennyire megdrágultak a panelárak két év alatt

Nem fogja elhinni, mennyire megdrágultak a panelárak két év alatt

Éppen a napokban számoltunk be az elszabadult ingatlanpiacról, de most azt is hozzátehetjük: egyre kevésbé érdemes számolni azzal, hogy lakótelepre költözni biztosan megfizethetőbb azért. Ezzel szemben lassan luxus lesz lakótelepen élni, miközben minden más is méregdrága.

A fővárosban a panellakások átlagos négyzetméterára idén október közepén 329 ezer forint volt, ami 21 százalékos drágulást jelent az egy évvel korábbi átlagszinthez képest, 2014 októberéhez viszonyítva pedig 65 százalékos áremelkedést jelent – áll az ingatlan.com friss elemzésében, amely több mint 13 ezer feladott hirdetés alapján vizsgálta meg az országos panellakáspiacot.

Miközben a VIII. és a XVI. kerületben az átlagosnál is nagyobb mértékben -egy esztendő alatt 30-35 százalékkal emelkedtek a panellakások árai – addig a XI. és XIII. kerületben alig 10-13 százalékkal. Debrecenben, Szegeden, Miskolcon pedig 14-22 százalékkal lett több egy négyzetméter panel.

A Figyelő elemzése szerint az ingatlanpiaci szakértők úgy vélik, hogy a panelek a fenntartási költségek miatt is népszerűek: a távfűtés díjai radikálisan csökkentek, a legtöbb panelházban van lehetőség egyedi mérőárak beszerelésére, mi több általában kiváló közlekedési lehetőségekkel is rendelkeznek az érintett lakások.

Fontos szempont lehet az is, hogy a panelárak ráadásul még a drasztikus árnövekedés mellett is harminc százalékkal alacsonyabbak a téglaépítésű házaknál.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »