Nem fog unatkozni Biden, Pelosi vele marad a múmiák klubjában

Nem fog unatkozni Biden, Pelosi vele marad a múmiák klubjában

Az amerikai képviselőház demokrata képviselői két évre újraválasztották Nancy Pelosit, a képviselőház demokrata párti elnökét.

Az alsóháznak január elején kell szavaznia a házelnök személyéről. A republikánusok is saját jelöltre tesznek majd javaslatot, ám valószínűleg nem járnak sikerrel, mivel kisebbségben vannak a 435 fős képviselőházban.

Helyszíni hírügynökségi értesülések szerint a képviselőházi demokraták zárt ajtók mögött tartott találkozóján a 80 éves (Bidennél két évvel idősebb) Pelosi azt mondta: fő feladatai között lesz a jogérvényesítés reformjára vonatkozó törvényjavaslat elfogadtatása, illetve az, hogy a törvényhozás az egészségügyi ellátással és a környezetvédelemmel is foglalkozzon. "A koronavírus-járvány rámutat az egészségügyi ellátórendszerünkben uralkodó igazságtalanságra, amivel foglalkoznunk kell, hogy leszámoljunk a vírussal, hogy tisztelettel adózzunk hőseink előtt, és pénzt tegyünk az amerikai emberek zsebébe" – jelentette ki Pelosi hivatalának feljegyzései szerint.

Hírdetés

A demokraták hónapok óta hadakoznak a republikánusokkal a járvány okozta válság enyhítését célzó segélyről szóló javaslat miatt. Ha a két félnek a következő hetekben nem sikerül megállapodnia, a kérdés várhatóan a fő témakör lesz 2021 elején.

A képviselőházi demokraták tagjai közül szintén újraválasztották többek között Steny Hoyert, a frakció vezetőjét és James Clyburn frakcióvezető-helyettest.

A november 3-i amerikai elnökválasztást megelőzően a demokraták bizakodók voltak azzal kapcsolatban, hogy sikerül növelniük a republikánusokkal szembeni 232-197 arányú létszámfölényüket az alsóházban, ahol egy képviselővel a Libertárius Párt is jelen van, öt képviselői hely pedig betöltetlen. Bár több helyen még mindig nem született végleges választási eredmény, a Reuters szerint valószínű, hogy a demokraták akár egy tucat képviselői helyet is veszíthetnek a képviselőházban, ami még nehezebbé teheti számukra, hogy keresztülvigyék ott jogalkotási menetrendjüket.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »