Nem fértek el a táncparketten, tömegverekedés lett belőle

Nem fértek el a táncparketten, tömegverekedés lett belőle

A Siófoki Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt az öt fiatal férfit, akik 2021 júliusában összeverekedtek egy siófoki szórakozóhelyen.

Hírdetés

A vád szerint a 18 és 21 év közötti férfiak azért keveredtek szóváltásba, mert tánc közben két vádlott a könyökével véletlenül meglökte a másik társasághoz tartozókat, illetve egyikük lábára is ráléptek. A vitát később tettlegesség követte, a vádlottak előbb dulakodni kezdtek, majd testszerte ütlegelni és rugdosni kezdték egymást, amelynek következtében ketten is nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek.

A vádlottakat a biztonsági őrök a helyszínen visszatartották, őket a nem sokkal később érkező járőrök a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították.

A Siófoki Járásbíróság a 2021 szeptemberében megtartott tárgyaláson az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a vádlottakat, és őket egyenként két évre próbára bocsátotta.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás – felfüggesztett börtönbüntetés kiszabása – céljából jelentett be fellebbezést.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »