Nem ért célba a tömeges tesztelés – Kurzékat hibáztatják

Kedden befejeződött a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó tömeges tesztelések első köre Ausztriában. Annak ellenére, hogy a kormány hatvanszázalékos részvételre számított, a lakosság mindössze húsz százaléka jelent meg.

A kezdeményezés a szlovák modellen alapult, ahol a lakosság kétharmadát tesztelték. Sebastian Kurz osztrák kancellár november közepén azt nyilatkozta: a tömeges teszteléssel az a céljuk, hogy a karácsony a lehető legbiztonságosabb legyen – emeli ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilap. A tartományok eltérő érdeklődést mutattak az ingyenes szűrés felé: Alsó-Ausztriában a lakosság mintegy 38 százaléka vett részt a tesztelésen, Salzburgban az állampolgárok körülbelül húsz, Bécsben pedig alig 14 százaléka – írja a ­Tagesschau német hírportál. Peter Hacker bécsi egészségügyi tanácsos szerint az alacsony fővárosi részvételt az is indokolhatja, hogy Bécs városa régóta saját szervezésben is folytat már teszteléseket.

– Ez egy sikeres lépés, hogy visszaszorítsuk a világjárványt Ausztriában – nyilatkozta Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter, hozzátéve: a közel kilencmilliós lakosságból kétmillióan vettek részt az önkéntes tesztelésen. Anschober hangsúlyozta, hogy a 4200 fertőzött mindegyike tünetmentes volt, tehát őket még azelőtt kiszűrték, hogy megfertőztek volna másokat. Akinek az első antigén gyorstesztje pozitív lett, annál ­PCR-tesztet is végeztek, hogy kiszűrjék az álpozitív eredményeket. A fertőzöttségi szintet illetően a tartományokban nagyjából hasonló eredmények születtek: 0,14 és 0,53 százalék közötti pozitív esetet találtak. Felső-Ausztria és Bécs is bejelentette, hogy a biztonságosabb ünnepi időszak érdekében a koronavírus-tesztelések ingyenesek maradnak szentestéig – számol be róla a The Local hírportál. – Amennyire csak lehetséges, biztonságos és meghitt karácsonyt szeretnénk – hangsúlyozta Thomas Stelzer, Felső-Ausztria tartományi vezetője.

Hírdetés

Az ellenzéki pártok azonban kudarcnak nevezték az alacsony részvételt a tesztelésen.

– A lakosság nyilvánvalóan elvesztette a bizalmat a kormány válságkezelési módszereiben, ami a káosznak, a rossz felkészülésnek és az egymásnak ellentmondó üzeneteknek a következménye – bírálta a néppárti–zöld kabinetet a szociáldemokrata ­Christian Deutsch. A liberális Neos párt pedig arra hívta fel a figyelmet: a kormánynak a tesztelés helyett inkább a társadalmi távolságtartási és a maszkviselési szabályok betartatására kellene ügyelnie.

Ausztria jelenleg hatályos, koronavírus miatt elrendelt intézkedései december 7-én léptek életbe. A korlátozások szerint este nyolc és reggel hat óra között éjszakai kijárási tilalom van. A napközbeni összejöveteleken kizárólag két háztartás tagjai találkozhatnak, a létszám pedig legfeljebb hat felnőtt és hat gyermek lehet. Ezek a szabályok a karácsonyi időszak alatt, azaz december 24. és 26. között, valamint december 31-én nem lesznek érvényesek, ezeken a napokon ugyanis bármennyi háztartás gyülekezhet, de fontos, hogy – a gyermekek kivételével – legfeljebb tíz ember. Új intézkedés viszont, hogy meghosszabbítják az iskolai téli szünetet, mert a tanítás újrakezdése előtt tesztelni szeretnék a pedagógusokat és a diákokat is. Ausztriában rendszerint január 6-ig, vízkeresztig tart a téli szünet, de a tesztelés miatt ezúttal csak január 11-én térnek vissza a gyerekek és a tanárok az iskolába.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »