Nem épül minaret Szigetváron

Nem épül minaret Szigetváron

Nem merült fel új minaret építésének lehetősége Szigetváron, és a török kormány semmiféle nyomást nem gyakorol azért, hogy az Andrássy-kastélyba beépített oszmán dzsámit eredeti formájában, imahelyként állítsák vissza – közölte Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke szerdán Budapesten. Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet által szervezett Épüljön-e minaret Szigetváron? című szimpóziumon Hóvári János elmondta: a múzeumként üzemelő Andrássy-kastély külső felújítása csak egyben lehetséges, és kizárólag műemlékvédelmi szakmai kérdés az, hogy a meglévő 400 éves minaretcsonk esetében milyen állagmegóvási megoldást találnak.

Hírdetés

A beszélgetésen jelenlévő L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális államtitkára hozzászólásában úgy fogalmazott: a magyar kormány már korábban is egyértelműen leszögezte, hogy – egyetértésben a hatályos műemlékvédelmi jogszabályokkal – a szigetvári várban semmiféle szakrális hely kialakításához nem járul hozzá.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »