„Nem engem kellett volna jelölni, ha bólogatójánost akartak”

„Nem engem kellett volna jelölni, ha bólogatójánost akartak”

Az államra haragudjanak azok, akik nem tudnak bejönni Budapestre, ha esetleg gond lenne a BKK agglomerációs járataival azért, mert az állam nem fizet értük a a cégnek – erről is beszélt az Indexnek adott interjújában Tarlós István.

„Ha az agglomerációs közlekedést átvállalja az állam, azt egy elfogadható kompromisszumnak tartom” – mondta el a főpolgármester, aki szerint, ha a HÉV-járatokat valóban becsatolnák a MÁV elővárosi rendszerébe, az tud működni, de ezt még a közgyűlésnek is meg kell szavaznia. Hozzátette: a főváros folytatja a szolgáltatást, ha kifizetik neki. Tarlós ismét csak hangsúlyozta, hogy a főváros környéki települések közlekedésének biztosítása állami feladat.

Az egész vitával kapcsolatban annyit megjegyzett, ő maga nem kilincselt, a Fidesz szabad akaratából jelölte. „Akkor nem engem kellett volna jelölni, ha bólogatójánost akartak” – fűzte hozzá.

A BKK-val kapcsolatban elmondta: hiba volt, hogy jelentős létszámú céggé dagasztották, 2016 végére, a jegyellenőröket – vagyis 5-600 embert – leszámítva, 100 fős közlekedésszervező céggé kell zsugorodnia, tehát jelentős létszámleépítés várható.

Holtponton

Tarlós úgy látja egyébként, hogy a Budapest és a BKV szerepéről szóló vita holtponton van, mert azt nem szakmai, hanem politikai kérdésként kezelik. Tarlós arról is beszélt, hogy nagyon sajnálja, hogy „egyesek meggyőzték a miniszterelnököt arról, hogy elég a pénz arra, amire nem elég”. Kiderült: emberileg is csalódott.

Hírdetés

A Mahir hirdetőoszlopainak elszállításával, majd visszahelyezésével, valamint magával az egész üggyel kapcsolatban nem akart véleményt formálni.

„Tarlós ne tartsa a markát”

Lázár János kancelláriaminiszterrel állítólag akkor romlott meg a viszonya, mikor a Lázár egy vitás kérdésben azt mondta, hogy „Tarlós ne tartsa a markát”. A főpolgármester közölte: mindezt nem tudta elfogadni „olyan valakitől, akinek halvány fogalma sem lehetett, hogy valójában mi a helyzet”.

Kitért arra is, hogy noha meghallgatja Orbán Viktor miniszterelnököt, de a saját főnökének az őt megválasztó népet, Istent és bizonyos kérdésekben a feleségét tartja.

Azzal kapcsolatban, hogy bejelentette: elképzelhető, hogy 2019-ben is indul, így fogalmazott: „Nem azt jelentettem be, hogy kvalifikálom magam 2019-re, csak arra utaltam, hogy egyelőre ebben az országban messze a legtöbb személyre szóló szavazatot én kaptam. Valamivel engem a budapestiek megbíztak. A miniszterelnök országépítő munkájához lojális vagyok, továbbra is támogatom, ellenben a Budapest-politikával nem értek egyet. Ennek most elég keményen hangot adtam.”

A miniszterelnökkel folytatott tárgyalások kapcsán elmondta: „Nem tudom eldönteni sem én, sem más, hogy a miniszterelnök mikor tárgyal valamiről, és mikor nem. Azt tudom, hogy volt a miniszterelnöknek egy ígérete 2014 novemberben arról, hogy közvetlenül konzultálunk a fővárosi ügyekről. Nem nagyon érzékelem, hogy ez az ígéret megvalósult volna.”


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »