Nem engedik útjára az Ever Givent a Szuezi-csatornából, amíg nem rendezik a kártérítést

Nem engedik útjára az Ever Givent a Szuezi-csatornából, amíg nem rendezik a kártérítést

Nyitókép: Getty Images

Nem engedi elhajózni a Szuezi-csatorna Hatóság az Ever Given konténerszállító hajót, amely hat napig eltorlaszolta a csatornát, amíg le nem zárulnak a tárgyalások az incidens miatt követelt kártérítésről – közölte kedden a hajót üzemeltető Soei Kiszen japán cég.

 

A 400 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás Ever Given március 23-án erős szélbenátlósan beszorult a csatorna egyik szűk, déli szakaszában, aminek következtében teljesen leállt a forgalom az Európa és Ázsia közötti legrövidebb hajózási útvonalon.

 

Hírdetés

A március 29-én kiszabadított hajót a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) vizsgálatának idejére egy tóra vontatták, amely a csatorna két szegmensét választja el.

 

Sinohara Jumi, a Soei Kiszen cégvezető helyettese megerősítette, hogy az SCA kárrendezést kért, de részletekre nem tért ki. Az SCA névtelenséget kérő egyik tisztségviselője pedig közölte, hogy a hajót bírósági határozat alapján nem engedik elhajózni.

Oszama Rabi, az SCA elnöke korábban közölte, hogy a hatóságok peren kívüli kártérítés kialkudásán fáradoznak az Ever Given japán tulajdonosaival. Az SCA elnöke akkor elmondta, hogy több mint egymilliárd dollár kompenzációt várnak, s nem engedik el a hajót, amennyiben a kérdés rendezése jogi útra terelődne. Mint mondta, ez az összeg magában foglalja a mentési művelet költségeit, illetve a forgalom leállásából eredő bevételkiesést és költségeket.

Rabi vasárnap este az On TV egyiptomi kereskedelmi televízió műsorában arról beszélt, hogy az egymilliárd dolláros kártérítés előzetes becslés, a végösszeg lehet ennél „kicsivel több, vagy kevesebb” is.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »