Nem én tereltem el 1300 milliárdot, nem nekem kell magyarázkodnom

Nem én tereltem el 1300 milliárdot, nem nekem kell magyarázkodnom

„Azt gondolom, hogy egy olyan nyomozást, amiről nem tudok, azt ugye nem tudom meghiúsítani, meg megszökni sem tudok előle” – mondta a HírTV Egyenesen című műsorának telefonon adott interjúban Faidt Péter, aki a Magyar Nemzet korábbi cikke szerint kulcsfigura lehet a Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában, ezért jelenleg is az Egyesült Államokban tartózkodik, és az FBI védelmét élvezi.

Mint megírtuk, ő is egy szem volt abban a láncban, amelynek a segítségével az elmúlt években 3-4 milliárd euró, vagyis 1300 milliárd forintnak megfelelő összeg szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai számlákra. A pénz – az amerikaiak gyanúja szerint – a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költsége”, a kormánypárti politikusok részére visszaosztott jutalék.

http://mno.hu/

Faidt nem a cikkünkben felvázolt hálózatról mondta, hogy nem tud róla, hanem arról az ügyről, amelyben a magyar rendőrség és ügyészség szerint őt pénzmosás gyanúja miatt keresik. A rendőrség és az ügyészség is azt hangsúlyozta, hogy folyamatban van egy pénzmosás miatti büntetőeljárás, amelyben Faidt is gyanúsított, de az EU-s vagy magyar költségvetési forrást nem érintett, illetve „nem merült fel” egyetlen eljárásban sem ilyesmi. Faidt ügyvédje szerint azonban a férfit soha nem gyanúsították meg, és ki sem hallgatták, pedig erre lett volna lehetőség.

Hírdetés

„Ahogy a sajtóban olvastam részletesen, sikerült a teljes nevemmel közölniük egy pénzmosással kapcsolatos ügyet, amiben nem lettem meggyanúsítva a mai napig. Erre a nyomozóhatóság nyilván tudja a választ, hogy miért nem, de ennek semmi köze a magyar sajtóban megjelent EU-s pénzekhez” – mondta Faidt a HírTV-nek. A Magyar Nemzet cikkére utalva úgy fogalmazott, hogy ő csak egy ügyről tud nyilatkozni, amit nem ő hozott nyilvánosságra.

http://mno.hu/

Nem én tereltem el 1300 milliárdot, nem hiszem, hogy nekem kellene magyarázkodnom emiatt.

– mondta a férfi, aki szerint kizárólag a Legfőbb Ügyészség tudná megmondani, miért nem kértek lehetőséget a Magyar Hatóságok az ő kihallgatására az Egyesült Államoktól, ha egyszer állítólag pénzmosási ügyben keresik. „Gondolom, ha a jogsegélyt a magyar hatóság valóban elküldte, akkor minden bizonnyal sor kerül majd a meghallgatásra, amire ugye állítólag 2014 óta szüksége van az ügyészségnek, aztán majd meglátjuk” – fogalmazott Faidt, aki a családja biztonsága miatt nem kíván visszatérni Magyarországra.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »