Nem csitul a vihar a zsidó biliben

Nem csitul a vihar a zsidó biliben

Amint arról beszámoltunk, október 31-én átadták a Vértanúk telén a nemzeti vértanúkra emlékező alkotást. Kövér László házelnök és keresztény egyházak képviselői mellett a rendezvényen Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija is beszédet mondott. Most Heisler Andrást kérték meg baloldalról, hogy véleményezze az eseményt.

A Népszavának Heisler András elmondta: nem kérték fel rá, hogy felszólaljon. A Mazsihisz elnöke közölte, hogy Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét egyáltalán nem is hívták meg. Heisler a lap kérdésére hozzátette, hogy Köves rabbi jelenléte és beszéde megerősíti a Mazsihisz vezetésének korábbi döntését: „nekünk az EMIH-től, Köveséktől távolságot kell tartanunk”.

A szoboravatáson Köves Slomó arról beszélt, hogy a Tanácsköztársaság ijesztő emlékét Isten hiánya teszi egyedivé. Közölte:

Hírdetés

Radnóti Zoltán neológ rabbi a közösségi oldalán kritizálta Köves Slomó szereplését.

Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy lett légyen Kun Béla, Lukács György, Rákosi Mátyás, Frankel Leó, Rosa Luxemburg, Radnóti Miklós vagy bárki, aki zsidó, még akkor is, ha csak mások mondják rá, mert ő magyarnak, európainak, kommunistának, világpolgárnak gondolja magát: akkor ezen vétkes (??) zsidó embereket a nem zsidó közönség előtt egy rabbinak „istentagadónak” nevezni, Tórában leírt tilalom. Radnóti Zoltán szerint ezt nem lehet megtenni egy olyan személynek, aki egy közösséget képvisel.

Hunhír.info – Népszava

Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »